Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)

Draskóczy István: Szempontok az erdélyi sóbányászat 15-16. századi történetéhez

112

DRASKÓCZY ISTVÁN

maradt azonban attól, amit pl. Lippán tapasztalunk (az 1551 után hanyatlásnak indult Szeged szintén megelőzte Szolnokot).109

Dés cikke csupán ritkán jutott el az ország legfontosabb sóátrakó állomására, Szegedre. Királyi kősót (közte dési eredetűt) 1530-ben hoztak ide, s innen vittek tovább Belgrádba. A „fehér arany” jelentős hányada még a Fugger korszakból maradt meg. A Tisza parti helység a Magyarországról Balkán felé irányuló sóexport kiinduló állomásának fogható fel.110

A szállító eszközök között tájegységek, jellegük, elkészítési módjuk vagy kapacitásuk szerint különbségek fedezhetők fel, s a járművek korok szerint változtak, fejlődtek. Megkülönböztették például a vasalt illetve vasalatlan (fakó) szekeret. Elkülönítették a lóval vagy ökörrel vontatott alkalmatosságot. Az sem volt mindegy, hogy milyen teher továbbítására szánták őket (vas, só, posztó, széna, gabona stb.). A masszív, alaposan megterhelt alkotmányoknak nagyobb igaerőre volt szükségük. Rossz utakon vagy éppen hegyvidéken több igavonót vettek igénybe, mint a könnyebb, sík terepen. Általában a lekötözött nagy tömegű illetve értékes áruk szállítására a nehéz kereskedelmi alkalmatosságokat illetve a mázsaszekeret (16-19. században furmányos szekeret emlegettek) használták. Mellettük találkozunk közönséges szekérrel (amelynek több típusa lehetett). Közönséges jármű volt a különböző nagyságú s fajtájú parasztszekér.111

Lőcse és Késmárk árumegállító jog miatti perében — vagy még 1492 előtt vagy a 16. század első évtizedeiben — a késmárkiak Mátyás király nevére hamisítottak oklevelet. Az 1474. évi dátumot viselő okmány úgy fogalmazott, hogy sót és egyéb árut Lőcsére mázsaszekérrel visznek. Szerinte a könnyebb fuvaros szekér elé (amit lengyel, cseh, sziléziainak mondanak vagy más országokról neveznek el) 6-8 lovat fognak be (tehát nagy teherbírású alkotmányra gondolhatunk). Eme híradásnak ellentmond a két város ügyében 1543-ban meghozott ítélet, amely szerint a közönséges szállító alkalmatosságot négy ló húzta. A hamisított oklevélnek az információit azonban nem szabad elvetnünk. Midőn ugyanis királyi biztosok 1565-ben vizsgálták a tokaji uradalmat (tájékoztatásukból

109 Magyarországi török kincstári defterek. Ford. Velics Antal, bev. sajtó alá rend. Kämmerer Ernő. II. Bp. 1890. 42 - 43. 187., 209 - 218., 247 - 249. ; Illésy János-. Adatok a szolnoki vár építéséhez és első ostromához. Hadtörténelmi Közlemények 6 (1893) 657.; Szolnok város története I. Szerk. Kaposvári Gyula, Mészáros Ferenc. Szolnok, 1975. 42-49., 62. (a vonatkozó részek Szántó Imre és Kaposvári Gyula munkái); Vass Előd-. A szegedi és csongrádi náhije 1548. évi török összeírása. Tanulmányok Csongrád megye történetéhez 3 (1979) 12-14, 30.; Ann Horváth-. The Cattle Trade of a Hungarian Town (Szolnok) in the Period of the Turkish Domination. In: Studia Turcica. Ed. by L. Ligeti. Bp. 1971. 235 - 240. ; Szegedre lásd Szeged története I., i. m. 570 - 576. (Szakály Ferenc munkája); Lippára lásd Fodor 1997, i. m. passim. Különösen Szolnok forgalma emelkedett.

110 Draskóczy István: Az erdélyi sókamarák ispánjai 1529-1535 (az erdélyi sóbányák sorsa a Szapolyai korszakban). Levéltári Közlemények 75 (2004) 43-44.

111 Házi, i. m. 1/6. 424.; Nagy Iván: Árucikkek szabályzata 1627. és 1706. évekből. Magyar Történelmi Tár 18 (1871) 231., 233-34. (a továbbiakban: Nagy Iván)-, Kovács limitációk Magyarország északi területéről a 17-18. századból. Közli: Bodgál Ferenc. Néprajzi Közlemények 9/1 (1964) passim. ; Takáts Sándor: Ló, kocsi, hőkös. In: Uő. : Művelődéstörténeti tanulmányok a 15-17. századból. Sajtó alá rend. Benda Kálmán. Bp. 1961. 221-225.; N. Kiss István: Ár- és bértörténet kérdése Magyarországon 1550-1650 között. Agrártörténeti Szemle 6 (1963) 160. (a továbbiakban: N. Kiss) ; Szűcs Jenő: A gabona árforradalma a 13. században. Történelmi Szemle 27 (1984) 17-22. (a továbbiakban: Szűcs 1984); Magyar néprajz, i. m. 937 skk.