Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
Draskóczy István: Szempontok az erdélyi sóbányászat 15-16. századi történetéhez
SZEMPONTOK AZ ERDÉLYI SÓBÁNYÁSZAT 15-16. SZÁZADI TÖRTÉNETÉHEZ 107 ben Mátyás arra utasította Mezőgyáni Mihályt, a királyi sókamarák pecsételőjét, hogy a tiszántúli város polgárai által Désen illetve Széken hitelben vásárolt sót ne foglalja le, ne vitesse a debreceni kamarához. 1484. június 6-án pedig az erdélyi sókamara ispánok (Szegedi Lukács, Litteratus Benedek) és debreceni alkamarásaik azt a parancsot kapták az uralkodótól, hogy Debrecen polgárait ne akadályozzák meg abban, hogy a királyi és királynéi kamarákban vásárolt cikket bevigyék a városba, és ott vagy másutt szabadon árusítsák, hisz ők régi szokás szerint a városok, az oppidumok illetve a falvak vásárain árulhatják azt. A város kereskedői eljutottak Tordára is. A jelek szerint a tiszántúli település lakói sűrűn foglalkoztak ennek az állattartók (köztük városuk lakosai) számára fontos terméknek az értékesítésével, amit magában az erdélyi bányahelyeken illetve a királynéi kézen lévő Má- ramarosban vagy a hozzátartozó kamarákban (- Tokaj, Poroszló?) szereztek be. Számos problémájuk akadhatott városuk sókamarásával. Ám a bányáknál olcsóbban jutottak a termékhez, mint lakóhelyükön (az sem lehetett szokatlan, hogy a debreceni kamara nem rendelkezett elegendő sóval).93 1534-ben János király a borral és a sóval kereskedő polgárok számára vám- és harmincadmentességet biztosított. A Váradon kiadott uralkodói oklevélből kiderül, hogy a debreceniek tettek panaszt előtte amiatt, mert ama régi kiváltságaik ellenére, amit ő is megerősített, borral és sóval megrakott szekereiket vám illetve harmincad fizetésére kényszerítik. Az okmányból kitűnik, hogy a debreceniek szerint ők az egész országban szabadon szállítottak sót, kiváltképpen Somogyba, míg visszafelé bort hoztak magukkal. Az adat figyelemre méltó, hisz a város lakói ugyanekkor Váradon kieszközöltek már az uralkodótól egy kiváltságot, amely országos vámmentességükre vonatkozott. Úgy látszik, mintha sóval és borral kapcsolatban külön oklevélre lett volna szükségük, amit a távoli Somogyba való fuvarozás magyaráz.94 Bár a híradásból messzemenő következtetést nem vonhatunk le, ám úgy tűnik, hogy — legalábbis a 16. század első felében — a debreceniek eljártak ezzel a termékkel a dél-dunántúli megyébe, s cikküket borra cserélték. Az adat illeszthető ama információk közé, amely a városnak már a 15. században szélesedő kiterjedt kereskedelmi kapcsolatairól 93 DL 32 680., 55 061.; Hajdú-Bihar megyei Levéltár, Debrecen város középkori oklevelei 40. (DF 278 816.), 52 ,(DF 278 830.); Az 1484. évi adatunkból kiderül, hogy a Tiszántúl, miként azt Zsig- mond király 1397. esztendei rendelete előírta, az erdélyi bányavidék savát volt köteles használni, ám a debreceniek eme kötelezettség alól mentesültek. 1438-ban pl. Poroszlóról máramarosi terméket küldtek a tiszántúli városba (Státny Ústredny Archív [Bratislava], Hodnoverné miesto lelesky kon- vent. Acta anni 1438 - 21.=DF 222 154.).; A debreceniek sókereskedelméről tanúskodik a nyírbátori árumegálh'tó jogról szóló egyik 1332. esztendei oklevél, amiről azonban nem elképzelhetetlen, hogy későbbi, ám még az 1510-es évek előtt készült hamisítvány (Draskóczy István: A nyírbátori oklevelek kérdőjelei. Levéltári Közlemények 72 (2001) 271.). Eszerint a város kalmárai Szatmárba (is) eljártak sóért, ahová Désről jutott el - mint ismeretes - az ásvány. ; A királynéi javakra lásd Kenyeres 2004, i. m. 111. ületve Bártfa, i. m. I. 3288., 3344., II. 3724., 3841., 3844. sz. stb. M Komoróczy György: Debrecen története a felszabadulásig. Debrecen, 1955. 10.; Hajdú-Bihar megyei Levéltár Muo. 8. (az okmány másolatáért dr. Radics Kálmán igazgató úrnak és Szendiné Orvos Erzsébet osztályvezető asszonynak tartozom köszönettel). Regesztája: Szendiné Orvos Erzsébet: Oklevelek Debrecen és Erdély kapcsolatához (1527-1593). Hajdú-Bihar megyei Levéltár Évkönyve 27 (2000) 17-18. Az oklevél alatt felzetes pecsét látható. Az ügyet Ezthaar-i János udvarmester referálta.
