Studia professoris-professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Budapest, 2005)
Zsoldos Attila: Ducissa Sclavoniae
Zsoldos Attila: DUCIS SA SCLAVONIE Az Árpád-kor történetében nem számít ritka jelenségnek, hogy az uralkodó családja tagjaival osztozik — önként vagy kényszer hatására — az ország feletti uralmon. A 11. század folyamán a hatalom efféle megosztásának eredményeként jött létre a ducatus intézménye, mely az ország — földrajzi szempontból közelebbről nem ismert — harmadát adta a herceg vagy hercegek kormányzása alá.1 A 12. század végétől az osztozkodás új formájaként jelent meg az a gyakorlat, mely szerint a király gyakrabban Szlavóniát (és a vele együtt kormányzott Horvátországot), ritkábban Erdélyt engedte át fiának vagy becsének.2 Régóta ismeretes történetírásunk előtt, hogy esetenként a dinasztia nőtagjai szintén szerepet kaptak az ország valamely részének kormányzásában, a jelenség azonban különösebb érdeklődést nem váltott ki.3 Az ilyen esetek részletesebb vizsgálata mindazonáltal, amint az az alábbiakból — reményeink szerint — kiderül majd, számos olyan részletet hoz a felszínre, melyek részint árnyaltabbá teszik az Árpád-kor igazgatás- és politikatörténetéről a korábbi kutatások által megrajzolt képet, részint pedig sajátos szempontból mutatják be az uralkodócsalád nőtagjainak a dinasztián belül elfoglalt helyét. 1279 decemberében Erzsébet özvegy királyné a Szepesség mellett4 az ország déli határvidékén elterülő két tartomány, Macsó és Bosznia kormányzatát is elnyerte. Igaz ugyan, hogy Erzsébet első olyan oklevele, melyben az özvegy királyné macsói és boszniai hercegnőnek (ducissa de Machu et de Bozna) mondja magát, csak 1280-ban kelt,5 ám minden jel szerint a két tartomány élére kerülése összefüggésben áll az 1279 végi politikai válsággal, melyet Fülöp pápai 1 Összefoglalóan lásd Kristó Gyula-. A XI. századi hercegség története Magyarországon. Bp. 1974.; Uő: A feudális széttagolódás Magyarországon. Bp. 1979. (a továbbiakban: Kristó Gy.: Széttagolódás) passim. 2 Vö. Kristó GySzéttagolódás, i. m. passim. 3 A tény felett különösebb kommentár nélkül tér napirendre pl. Szabó Károly (Szabó Károly: Kun László 1272-1290. Bp. 1886. [reprint: Bp. 1988.] 131.) és Pauler Gyula (Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpád-házi királyok alatt I—II. Bp. 1899. [reprint: Bp. 1984 ] II. 372., 377., 393.; a továbbiakban: Pauler Gy. : A magyar nemzet története), egyedül Kristó Gyula szentelt figyelmet a kérdésnek (Kristó Gy.: Széttagolódás, i. m. 31-32.). 4 Erzsébet szepesi szereplésére legújabban lásd Zsoldos Attila: Szepes megye kialakulása. Történelmi Szemle 43. (2001) 26. 5 Hazai okmánytár I—VIII. Kiadják Nagy Imre, Paur Iván, Ráth Károly és Véghely Dezső. Győr-Bp. 1865-1891. (a továbbiakban: HO) VI. 272-273. - Az oklevél minden bizonnyal aug. 19. előtt kelt, mivel még Orbász pozsegai prépostot nevezi meg az özvegy királyné kancellárjának, 1280. aug. 19-én pedig már Lukács esztergomi prépostot találjuk ezen a poszton, lásd Codex diplomaticus regni Croatiae, Dalmatiae et Slavoniae II-XV Collegit et digessit Tade Smičiklas. Zagrabiae 1904-1934. (a továbbiakban: CDCr) VI. 357-358.
