Benkő Samu: Documenta neglegta : Az 1848. évi erdélyi forradalom forrásait publikáló román akadémiai kiadványból kihagyott iratok : 1848. március 4.-1848. június 26.(Budapest, 2008)

Levéltárak

Kolozsvár, 1848. március 31. - Teleki József főkormányzó leiratában tá­jékoztatja Alsófehér megye vezetőit, hogy az ország kétes állapotáról je­lentést tett az uralkodónak, és az országgyűlés sürgős összehívását java­solta. A katonai vezetés a belső csend fenntartása érdekében együtt fog működni a polgári hatóságokkal. Alsófehér vármegye Rendjeinek és Karainak A Karoknak és Rendeknek a tegnapi napról hozzám intézett fel­szólítására válaszolni sietek. Több napokkal ezelőtt, mihelyest a bécsi, pozsonyi és pesti eseményekről tudósítva, azoknak mondhatatlan hatásá­ról különben oly csendes kis hazánkra meg valék győződve, kötelessé­gemnek érzettem szeretett fejedelmünk, királyunk előtt mostani állásun­kat körülményesen előadni, és őfelségét a legnagyobb alázatossággal, de mégis az illető indokok őszinte kifejtése mellett megkérni, hogy mostani kétes körülállásainkat tekintve, bennünket az ország gyűlésével megvi­gasztalni és a Karokat és Rendeket minél előbb összehívni kegyeskedjék. Amint azoltától fogva újabb meg újabb események merültek fel, nem mu­lasztotta el a Kormányszék, nem mulasztottam el én, ezeknek a legsürgő­sebb felterjesztése mellett őfelségét újra meg újra megkérni, hogy az egé­szen közzé vált kívánságnak engedve, alkalmat méltóztassék nyújtani né­künk arra, hogy bajainkról országosan tanácskozhassunk, mégpedig min­den haladék nélkül. Nem is kételkedem rajta, hogy őfelsége, ki éppen az utolsó időkben legszebb bizonyságát adta annak, mennyire kívánja min­den alattvalóinak törvényes és igazságos kívánatait teljesíteni, sőt meg­előzni, a mi kívánságainknak is engedni fog. Egész bizodalommal várom én és várhatja egész Erdély minden órán őfelségének ebbeli kedvező elha­tározását. Az Erdélyben levő katonaság kiviteléről nincsen szó, sőt még azon katonaság is, melynek kimenetele az utolsóbb események előtt már el volt határozva, benn tartóztatott. A katonaság főnökei készen tartják csapataikat, és az illető polgári főnökök felszólítására erélyesen fognak együtt munkálkodni a belső csend fenntartására, minden zavar gátlására. A felállítandó nemzeti őrség számára megkívántató fegyverekre nézve általánosan most előlegesen is felszólítandom a főparancsnok őex­cellenciáját, de hogy ezt annál sikeresebben ismételhessem, szükségesnek látom annak minél előbbi meghatározását, hogy a tekintetes Karok és Rendek evégből minő és mennyi számú fegyvereket óhajtanának.

Next

/
Oldalképek
Tartalom