Benkő Samu: Documenta neglegta : Az 1848. évi erdélyi forradalom forrásait publikáló román akadémiai kiadványból kihagyott iratok : 1848. március 4.-1848. június 26.(Budapest, 2008)

Levéltárak

azon akadályok, melyeket az előítéletek és skrupulusok tennének az unió békés útjába, háríttassanak el; s csak az unió dolgát most praecipitálni, vagy ellenszenvvel rögtönöztetni ne engedje, mert nézetem szerint éppen most a magyar nemzet nemes interesséje kívánja, hogy az unióba önkén­tes, nem megsértett és azért akarata ellen nyájként hajtott népsokaság vé­tessék fel - ez káros volna: azért szíveket, nem népszámot igyekezzünk, ha szinte kevés áldozatunkkal is nyerni. Ez nagyságodnak - mint a politi­kába mélyen és bölcsen belátó nagy férfiúnak elég. Én ezt nagyságodnak azon bizodalommal, mellyel megtisztelni méltóztatott, írom meg egyedül. Kész lévén mindent megtenni a haza közjavára, amit csak tehetek. Isten vezérelje hazánk nagyjainak bölcsességét, hogy eltalálhassák azon üdvös utat, melyen nemzetem és Erdélyország unióját Magyarországgal a legbé­késebb és csendesebb módon kivihessék, hogy a szívek e két nemzet közt örökre összeforrván, boldogok lehessenek. Egyéb iránt alázatos tisztelettel öröklök nagyságodnak alázatos szolgája Sterka Sulucz Sándor püspöki helyettes Szilágysomlyón, május 22-én 1848. P. S. Szinte a legfontosabbat felejtem ki - a rosszakarók azt a ve­szedelmes hírt kívánták erdélyi nemzetem szívébe meghonosítani, mintha a magyar nemzet Őfelségétől és az ausztriai háztól elpártolni kívánna, ezen gyökerébe amilyen hamis, oly veszedelmes ideát igyekezzék a ma­gyar nemzet eloszlatni s tántoríthatatlan ragaszkodásáról az ausztriai fel­séges dinasztiához nyíltan beszélni és deklarálni, mert ezer ördög van, aki ilyen pokoli mesterséggel kívánná a magyar nemzetet gyanúsítani. Eredeti tisztázat. ENMLt Wesselényi család levéltára. Wesselényi Miklós kormánybiz­tosi iratai. Közölte: Történelmi Lapok, 1874. 379.; románra fordítva: Revista istorica, 1923. 87-91. 151. Marosvásárhely, 1848. május 22-23. - Marosszék Rendjei közgyűlésének jegyzőkönyve. Ezen folyó 1848 lk évben Pünkösd hava 22* napján Marosvásár­hely szabad királyi városában ezen alkalommal feles számmal egybegyűlt Rendek a nemes Szék közházánál el nem férhetvén, a Szent Miklós utcá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom