Benkő Samu: Documenta neglegta : Az 1848. évi erdélyi forradalom forrásait publikáló román akadémiai kiadványból kihagyott iratok : 1848. március 4.-1848. június 26.(Budapest, 2008)
Levéltárak
A mellénk rendelendő egyénekre nézve mondtam Szemerének, miként jónak vélem, hogy valamint melléd, úgy mellém is rendeljenek a konzíliumtól egy-egy s magyarhoni megyebeli hasonlóan egy-egy személyt. Magamra nézve neveztem Beöthy Lajost és Kis Miklóst, mert másokat éppen nem ismerek; megyebeliekből említettem Toppelczert, Lukács Györgyöt; de ezeket, mint ő mondja, ide várja. Jó lenne talán aljegyző Riskó Szatmárból. Nekünk működésünk megkezdése előtt találkoznunk kellene okvetlenül, hogy teljes összhangzású legyen eljárásunk előleges értekezésünk következtében. Hogy Várad felé menjek, az jó részt lehetetlen, mert nagyon sietvén, egyenesen kell hazamennem, hanem legjobb lenne Margitán találkoznunk. Én 5 KEN délben szándékozom Margitára érkezni, azon délután s estét ott együtt töltvén, mindent, mi szükséges, el fogunk együtt igazíthatni. Kérlek, rendezd a dolgot úgy, hogy Kábán - s ha lehet, Hortobágyon, Derecskén, Hosszúpályiban, Nagylétán, Székelyhídon kész és jó lovak várjanak. Én, mint tudod, két szekérrel megyek, melyek közül kivált az egyik jó nehéz. Nőm köszönt. Áldjon az ég. Utóirat. Azt is mondottam Szemerének: miként ott mutatkozó parasztmozgalmak miatt szükséges lesz minket arra is megbízni, hogy az emberek informálása s egyéb módok által a csend fenntartását s biztosítását eszközöljük. Erre szükséges imponálás végett katonai erő is; minek természetesen ne valami félelem színe vagy erőszaki szándék bűne legyen, hanem csak az, hogy annak, ki a király képében jelenik meg s működik: ilyetén megtisztelés compétál. E végre Somlyón lévő kompániának s talán Váradról is egynek parancsot kellene adni az illető helyekrei megjelenésre. A zilahi huszárdepotnak (40 ló) is szükséges leend parancsot küldeni, hogy a netalán szükséges parancsnak engedelmeskedjék. Ismétlem, miszerint ez egyedül a mi köznépünk s apró nemességünk általunk ismert jellemére számított demonstráció. Fogalmazvány. ENMLt Wesselényi család levéltára. Wesselényi Miklós levélmásolati könyvei.