Benkő Samu: Documenta neglegta : Az 1848. évi erdélyi forradalom forrásait publikáló román akadémiai kiadványból kihagyott iratok : 1848. március 4.-1848. június 26.(Budapest, 2008)
Levéltárak
meg van téve, és őnagyméltósága, midőn felszólíttatik, a közcsend fenntartása végett a szükséges katonai erő felől azonnal rendelkezni fog. Őnagyméltósága nyilatkozatát különösön az országgyűlés összehívását illetőleg a Rendek megnyugtatónak nem találván, s a körülmények sürgető voltánál fogva feljogosítva érezvén magukat, hogy őnagyméltóságát írásbeli szerkezet nélkül küldöttség által is felszólíthassák, mire őnagyméltóságának hasonló válaszát méltán várták el - a kirendelt küldöttséget újabban is megbízzák, hogy a holnapi ülésig őnagyméltóságától kielégítőbb és határozott feleletet eszközöljön. Miközben az idő eltelvén, az ülés eloszlott. Második ülés Szent György hó 4 kén 3. A tegnapi ülésrőli jegyzések felolvastatván, megállíttatnak; mely alkalommal a törvényhatóságokhoz intéztetni határozott felszólításuk annál sietőbb elküldhetésük tekintetéből kinyomatni határoztatván, a megkívántató költség a megyei házipénztárból megrendeltetik. Továbbá ezen említett felszólításnak a közelebb tartandó nemes Doboka megyei közgyűlésre elvitelére Zeyk József, báró Bánffy Dániel és gróf Mikes Benedek, a nemes Torda megyei Rendeknek leendő kézbesítése végett pedig ugyan Zeyk József, úgy báró Kemény György és Macskási Ferenc atyánkfiai megbízatnak. 4. A tegnap újabban megbízott küldöttség jelenti, hogy a Királyi Kormányzó őnagyméltóságát kielégítőbb és határozott felelete megtételére viszont tisztelettel felszólítván, őnagyméltósága válaszának a mai ülésre írásban leendő megküldését ígérte. Mely jelentésnek folytán a méltóságos főispán úr őnagyméltóságának következő tartalmú hivatalos levelét terjeszti a Rendek elébe: Tekintetes nemes megye Rendjei! A tegnapi napon küldöttség által tett kétrendbeli felszólításukra a Karoknak és Rendeknek az utolsóra tett szóbeli nyilatkozatom következtében, írásban sietek válaszolni. Csakhamar a bécsi, pozsonyi és pesti események után azoknak e békés és csendes kis hazánkrai hatásáról meg lévén győződve, állásomnál fogva kötelességemnek tartottam őfelségét alázatosan megkérni, hogy a roham módjára reánk nehezedett körülmények szerinti kétes állásunkat kegyesen tekintve, az országos Karokat és Rendeket azonnal összehívni méltóztassék, e kérést a már e hazában is felmerült és közzé vált kívánatoknak több városi törvényhatóságok által lett fel-