Brodarics-emlékkönyv. Egy különleges pártváltás a mohácsi csata után (Budapest, 2011)
II. Egy humanista főpap-politikus útkeresése Mohács után
3. Brodancs püspök különleges pártváltása <%> <M> <K> <h><M><8> érinti — miként azt a fenti alfejezetekben belőle már többször idézett frappáns sorok is igazolják. így a latin nyelvű dokumentum nemcsak a humanista történetírásnak és a magyar irodalomtörténetnek, hanem a magyar politikatörténetnek is az egyik alapszövege. Mindezek után rögtön adódik a legfontosabb kérdés: mi késztette Brodarics Istvánt 1527 márciusában a pártváltásra? Ha végigolvassuk a nagy retorikai felkészültséggel és nem kevés pátosszal megírt levelet, a szerémi püspök által felsorolt indokok röviden a következőképpen foglalhatók össze: Brodarics részben elvi, részben személyes (gyakorlati) okok miatt döntött úgy, hogy elpártol Ferdinándté>l. Elvi kifogása volt Habsburg Ferdinánd módszerei ellen: korábban ugyanis abban bízott, hogy a főherceg képes lesz trónigényét békés eszközökkel, az ország nagyobbik részének támogatását élvezve érvényesíteni. Mivel azonban ez Ferdinánd késlekedése miatt nem sikerült, most fegyverrel tört Magyarországra és így egyúttal annak már törvényesen megkoronázott királyára, ehhez a lépéshez pedig Brodarics nem volt hajlandó a nevét adni: „Minden vágyam az volt, hogy Felségtek Magyarország királya legyen, de csak ágy, ha ez nem fegyveres erőszak, hanem a nép egyetértő beleegyezése alapján történik, és nem másképp. Barátaim rábeszélése sohasem tudott ettől a véleményemtől eltántorítani. Kezdettől fogva ezek voltak a kifogásaim, ellenvetéseim, ez volt valamennyi cselekedetemnek és tanácsomnak a célja. Cseppnyi kétségem sincs afelől, hogy ha néhányunk tanácsait kezdettől figyelembe vették volna, ha időben elfoglaltuk volna azokat a helyeket, melyeket önkéntfelajcinlottak nekünk, Felségtek vérontás és Magyar- ország szabadságának sérelme nélkül, mindenki beleegyezése és egyetértése mellett érte volna el célját. De az én bűnöm-e, Felséges Fejedelem, ha mindazt, amit meg kellett és könnyen meg is lehetett volna tenni, elmulasztották?” Majd levele végén ugyanezt még egyszer hangsúlyosan nyomatékosította, konkrétan utalva az itáliai francia—Habsburg összecsapás-sorozat hatalmas vérveszteségeire: „Fontolja meg, hogy mit fog Felségtekről gondolni az egész keresztény világ, ha fegyverrel támad egy olyan keresztény nemzetre, vagyis inkább csak annak a szerencsétlen nemzetnek a maradékára, amely oly nagy szolgálatokat tett a kereszténységnek, Felségtek országainak, őseinek és bizonyosan neki magának is. Mit mondanak majd azpk, akik méltán átkozzák el a mérhetetlen sok keresztény vér újbóli kiontását? Elegendő keresztény vér ontatott már, Eegkereszfényibb Király, keresztények által és keresztények között oly sok év alatt Itáliában, és ontatik szakadatlan. ” Az ország békéjének veszélybe kerülése miatt aggódó főpapnak az osztrák főherceg késlekedésében igaza volt. Ferdinánd ugyanis — Mária királyné és legelfogadottabb magyar hívei gyakori szorgalmazása ellenére — mind a maga személyében, mind csapataival csupán 1527 augusztusában érkezett először Magyarországra. Ez kétség kívül jelentősen megnehezítette magyarországi uralmának kiépítését, hiszen addigra Szapolyai már komoly lépéselőnyben volt. Rögtön hozzáteendő ugyanakkor az is, hogy mind Brodarics és magyar politikustársai, mind az utókor történészei gyakran túlértékelték Ferdinánd lehetőségeit. 1526 őszén ugyanis Mária királyné pecsétjének másolata Magyar Országos Levéltár. V 8 - 367
