Brodarics-emlékkönyv. Egy különleges pártváltás a mohácsi csata után (Budapest, 2011)

I. Sorsforduló a magyar történelemben: Mohács és következményei

Két uralkodó, két udvar, két kormányzat

ketten nyerték el: guti Országit Imre, a budai udvar egykori kamarás- és ajtónállómestere (1519—1527), aki utóbbi tisztét is megőrizhette, illetve Thuróczy Miklós egykori királyi tanácsi ülnök (1524). Móré László királyi étekfogó- és pohárnokmester helyére ugyanakkor az előbbi tisztségben tétthi Lengyel János, Mária királyné udvarmestere, az utétbbiban pedig Losonczy Antal lépett. Végül a királyi kamarásmester méltétságát vingárti Horváth Gáspár egykori budai étekfogómester (1523—1526) kapta, Báthory György lovászmester pedig megerősítést nyert a már a budai udvarban is betöltött tisztében.

Az új uralkodó tehát — Mária királyné és a legbefolyásosabb magyar nagyurak (Báthory István nádor mellett Thurzó Elek országbíró, Szalaházy Tamás kancellár, Lrdődy I. Péter Vas vármegye ispánja stb.) javaslatára — a magyar udvari főméltóságok posztjaira olyan személyeket állított, akik kiválóan ismerték az egykori budai udvar szervezetét és működését. így, elvileg legalábbis, megvolt a lehetősége az ottani hagyományok továbbvitelének, azaz egy újabb önálló magyar királyi udvartartás kiépítésének. E tisztségek megőrzésére az új magyar uralkodónak ugyanakkor politikai okokból is nagy szüksége volt, hiszen be nem töltésük súlyosan sértette volna a magyar politikai elit és rendek érdekeit és régi jogait, amit magyarországi kormányzása elején Lerdinánd nem kockáztathatott meg. Alacsonyabb udvarnoki tisztségek (étekfo- gé)k, pohárnokok, ajtónállók, kamarások stb.) 1527 végi kinevezéséről ugyanakkor jelenleg egyetlen biztos adatunk sincsen.

Ez azt sejteti, hogy az osztrák főhercegi és cseh királyi címet is viselő Lerdinánd király — Jagelló elődeihez hasonlóan, akik Budán külön cseh udvart nem tartottak — csupán egy közös udvarban gondolkozott. így I. Ferdinándnak önállót vagy külön magyar királyi udvartartása csak magyarországi tartózkodása idején, nevezetesen a koronázásától (1527. november 3.) az országból történt távozásáig (1528. március 7.) eltelt mintegy négy hótnapban létezett. Ekkor ő előbb Székesfehérvárott (november 3—15.), majd főként Esztergomban (1527. november 19. — 1528. január 17., február 7—28.) és Budán (január 20. — február 6.) időzött. Mivel azonban kíséretében már évekkel korábban létrehozott bécsi (osztrák főhercegi) udvartartásának előkelőbb (osztrák, spanyol és német) tagjai is jelen voltak, magyarországi udvartartása leginkább sokszínűségében és jelentősebb létszámában folytatta a Jagelló-kori magyar hagyományokat.

Működési jellegét és szervezetét tekintve ez a I labsburg uralkodó udvarára viszont annál kevésbé volt igaz. I. Lerdinánd ugyanis — aki az osztrák és cseh tartományok birtoklása mellett 1531 januárjától már választott, sőt koronás német király is volt — az 1528. novemberi pozsonyi országgyűléstől 1542 novemberéig egyáltalán nem tartózkodott Magyarországon. így önálló magyar királyi udvartartása ténylegesen nem (vagy távollétében is csupán névlegesen és 1529-ig, Buda Szapolyai |ános kezére kerüléséig) lehetett. Azaz magyar udvara valójában csak névlegesen és virtuálisan, elsősorban a magyar udvari tóméltóságok és a királyi bandérium (udvari huszárok) révén, illetve a magyar királysági reprezentáció szintjén működhetett. Libben az évtizedben tehát a magyar nemesek kerültek olyan helyzetbe, mint az 1526 előtti negyedszázadban a csehek, hiszen új uralkodójuk idegen földön

Nádasdy serleg Magyar Nemzeti Múzeum, 55.275.C (16. század eleje)