Brodarics-emlékkönyv. Egy különleges pártváltás a mohácsi csata után (Budapest, 2011)

III. Brodarics István szerémi püspök búcsúlevele I. Ferdinánd királyhoz (1527. március 18., Dévény)

III. BRODARICE ISTVÁN BÚCSÚLEVELE ÉS EGYÉB FORRÁSOK

Részlet a töröl? szultánok genealógiájából Országos Széchényi Könyvtár, Cod. Lat. 378. (1502-1512)

első soraiig előretörve egészen a legelsőkig nyomult, és ott hősiesen küzdött az ellenséggel, amit én sem megerősíteni, sem kereken cáfolni nem merészkedem. Azt az egyet biztosan tudom, hogy sorunkból és helyéről hiányzott akkor, amikor az ellenséges ágyúk dörögni kezdtek, és amikor a jobbszárnyon megkezdődött a futás. Másodjára észrevettük, hogy ugyanabból a sorból és csaknem ugyanazon percben, mint a király, hiányzott az esztergomi érsek és néhányan a király szomszédságából. A király elvesztésének bűnét nem merném azokra kenni, akik az őrizetére voltak rendelve, és azokra sem, akik őt — bizonyára elhamarkodottan — a csatából kiragadták, inkább balsorsunkra, hogy királyunkat is elveszítvén ne csak azt kelljen elszenvednünk, amit a külső ellenség mért ránk, hanem a meghalt helyébe más király választása körüli belső viszálykodások és pártoskodások is gyötörjenek minket, akik vétkeink miatt ennél szigorúbb büntetést is érdemiünk. Tudjuk ugyanis, hogy az a kettő a végsőkig hű volt a királyhoz, és épségének védelmére mindenekfölött törekedett. Ami pedig ama hármat illeti, aki a királyi személy őrizetére rendeltetett, nyilvánvaló, hogy az ellenségtől, melynek visszaszorítására indult, nem térhetett vissza korábban, mint ahogy megfutott egész hadunk, mert egyikük fogságba esett, és még azon helyt ki is szabadult. Úgy hiszem, annál mélyebb felháborodással vehetjük tudomásul, hogy egy bizonyos személy hazug módon merészkedik e tárgyról közzétett beszédében — ha ez egyáltalán beszédnek mondható — a mieinket királyuk árulóinak nevezni.80 Hát állíthatjuk-e, hogy elárulták a királyt azok, akik neki mindenben jó és hűséges alattvalóként szolgáltak, akik csaknem mindnyájan ugyanazon a mezőn hevernek, ahol a király hever, halálukkal is tanúsítván, mennyire hívek voltak királyukhoz, mennyire szerették a hazát? Ez pedig, ez a híres történetíró, aki ilyeneket ír, és nemzetünk ellen annyi rágalmat összehord, e vereség történetét is úgy írta meg, hogy én szégyellem magam, amiért ő ennyire ostobán számára ismeretlen dolgot merészkedett a nyilvánosság elé tárni. De térjünk vissza tárgyunkhoz. A király serege a mondottak miatt erősen megzavarodván és már-már menekülőfélben mégis még sokáig küzdött, már nem azon a tágas síkságon, hanem éppen az ágyúk előtt, melyek annyira közel álltak hozzánk, hogy tíz lépésre sem voltak, végre is, amikor már nemcsak félelem töltött be mindent, hanem ágyúfüst is, és már látni sem lehetett, a sereg nagyobb része kénytelen volt lehúzódni a völgybe, mely ama mocsaras víz mellett feküdt, miközben a hátramaradottak még mindig vitézül csatáztak az ágyúk előtt. Egyébként, amikor azok is, akik a völgybe húzódtak alá, ismét visszatértek, hogy fölvegyék a harcot, az ágyúk ereje és füstje már tűrhetetlennek látszott, a sereg nagyobb része megfutamodván ők is menekülésre kényszerültek. Futott tehát egytől egyig mindenki, ki merre látott, és leginkább ama

80. Megint csak Cuspinianus beszédéről van szó.

122 <8><K><8