Brodarics-emlékkönyv. Egy különleges pártváltás a mohácsi csata után (Budapest, 2011)
III. Brodarics István szerémi püspök búcsúlevele I. Ferdinánd királyhoz (1527. március 18., Dévény)
III. BRODARIC5 ISTVÁN BÚCSÚLEVELE ÉS EGYÉB FORRÁSOK I. Lajos obulusa Magyar Nemzeti Múzeum, Éremtár, j.n. (1522) laknak, és kitűnő íjászoknak számítanak, ezeket részben a saját, részben a pécsi káptalan birtokán toborozta, mások is jöttek, sokan eme három nap alatt, elsősorban azok, akik a közelben tartózkodtak, köztük Móré Fülöp is, a pécsi püspök, és fivére, Móré László. Mikor ezek valamennyien egybegyűltek, volt vagy huszonnégy-huszonötezer ember, ugyanis a hajóscsapatnak, mely maga is ugyanott volt, semmi hasznát sem vettük e háborúban, lévén alig két mérföldnyire a császár a maga roppant népes és hatalmas, háromszázezer embert számláló seregével. Az a három nap, mely az ütközetet megelőzte, részben előcsa- tározásokkal telt — ezek szakadaüanul folytak, mindig nagyobb kárt okozva az ellenségnek, mint a mieinknek —, részben tanakodással, miképpen és hol legyen az összecsapás az ellenséggel, milyen legyen a hadrend, hol helyezkedjék el benne a király, hol a lovasság, hol a gyalogság, hová kell állítani a bombavetőket, melyekből körülbelül nyolcvan darabunk volt, az ellenségével távolról sem fölérő. Már ez idő előtt is heves vita folyt a király személyéről, akadtak, akik azt javallották, hogy néhány ezer válogatott emberrel a csatától távol kell állnia, úgy látszott azonban, hogy a sereg ezt semmiképp sem fogja eltűrni, mert azt akarta, hogy a király szokás szerint jelen legyen az ütközetben; az az öúet is felmerült, hogy a király helyében más öltözzék királyi fegyverzetbe, de ez sem látszott keresz- tülvihetőnek a sereg heves méltatlankodása és riadalma nélkül. Végül is az a döntés született — mert úgy látszott, hogy eléggé kétes kimenetelű csata következik —, hogy legyenek, akik a király őrizetének gondját viselik, és ha valami baj történnék, és úgy látnák, hogy mind a királyt, mind a sereget olyan veszély fenyegeti, amelynek jóvátételére már nincs remény, a had közepéből kiragadva magukkal vigyék. Három jeles és a királyhoz feltétlenül hű férfiú kapta ezt a feladatot, Ráskay Gáspár, Török Bálint és Kállay János, erre a célra gyors lovakat is rendeltek alájuk, melyeknek a király, ha a szükség úgy hozza, menekülésében hasznát veheti. De hogy a had felállításának mikéntjére visszatérjünk, voltak többen, köztük Gnoienski, akik legtanácsosabbnak azt vélték, ha a szekerekkel, melyeknek a király nagy bőségében volt, minden oldalról körülveszik a tábort, hogy a csata szinte falak és erődítmények között folyjék, azt mondták ugyanis, így megnehezítjük, ami igen-igen félő, hogy az ellenség bekerítsen. Helyeselte ezt a hadállást Radics Bosics és Bakics Pál is,7'1 mely utóbbi azt mondta magáról, hogy három nyílt ütközetben vett részt, amit Szülejmán az ellenséggel vívott. Ez a terv tehát elfogadtatott, a feladatot másokkal együtt Gnoienski kapta, később azonban, mint kellett volna, és csak azon az estén, melynek másnapján az ütközet megtörtént, így hát ez is, mint annyi más, elmaradt. A sorokat a csata napján — ez augusztus hó huszonkilencedik, Keresztelő Szent János feje vételének szentelt napja volt — a fent nevezettek tanácsára úgy kellett elrendezni, hogy amennyire csak lehet, szélesen elnyúljanak, amiben az volt a fő szempont, hogy az ellenség ne zárjon körül bennünket. Aztán két oszlopra oszlott az egész hadsereg. Az elsőben a hadvezérek voltak, nem kijelölt helyen, hanem mindig ott, ahol szükség lesz rájuk, ennek jobbszárnyát a horvát bán vezényelte Tahy |átlóssal, a balszárnyat, amit Erdély vajdájának jelöltek ki, 79 79. A szerb származású Bakics Pál 1522-ben menekült Magyarországra. Magyar nemességet kapott, Mohács után előbb |ános királyt, majd berdinándot szolgálta. 1537-ben a garai ütközetben esett el. <8> <M> <K<> 118 <A> <z>«><A>
