Brodarics-emlékkönyv. Egy különleges pártváltás a mohácsi csata után (Budapest, 2011)
III. Brodarics István szerémi püspök búcsúlevele I. Ferdinánd királyhoz (1527. március 18., Dévény)
III. BRODARIC5 ISTVÁN BÚCSÚLEVELE ÉS EGYÉB FORRÁSOK ogo Sarkantyúpár Magyar Nemzeti Múzeum, Fegyvertár, 55.32.17.1-2 (16. század) egész tanács színe előtt megkérdeztette először a mieink, aztán az ellenség számáról, mert tudta, hogy a hozzá folytonosan érkező számos kém és szökevény révén mindenkinél pontosabban ismeri ezt. Az elsőre azt válaszolta, hogy mind a királyi táborban, mind az övében (mert, mint fönt mondottuk, ezek külön voltak) véleménye szerint nincs több húszezer fegyveresnél, míg az ellenség táborában, mondta, biztosan tud vagy háromszázezer emberről; mikor azonban ez és a mieinknek az ellenséghez mért ekkora egyenlőtlensége mindenkit alaposan megrémített, gyorsan hozzátette, hogy azért az ellenség nem annyira félelmetes, mert ez a tömeg zömében fegyvertelen és gyáva. A királynak, aki ismét követelve tudakolta, mennyire becsüli az ellenség harcra alkalmasabb és válogatottabb részét, hatvanezret válaszolt. Ez a szám is messze fölülmúlni látszott a mi seregünket, annál is inkább, mert azt mondta, hogy több mint háromszáz nagy ágyújuk is van. Amikor aztán minderről hevesen és sokáig folyt a vita, és amikor már mind a szerzetes akarata, mind a többiek csaknem mindnyájának gondolata (leszámítva azt a keveset, aki, nem tudom, milyen alaptalan félelemtől vezettetve, nem merte nyíltan kifejteni, amire gondolt) már egyébként is az ütközet elhatározására hajlott, e tanácskozás kellős közepén hirtelen megjelentek a másik tábor küldöttei, akik, mihelyt beléptek a tanácsba, kijelentették, hogy ők a másik táborban levők nevében üzenetet hoznak a királynak is, a tanácsnak is. így először magával a királlyal beszéltek titkos tárgyaláson, aztán onnan a királlyal kilépve övéik nevében szigorúan intették a tanácsot, nehogy eltántorítsa a királyt az ellenséggel való ütközettől, jól ismerik az ellenség erejét, bár ez számra tekintélyes, kézben van már a győzelem, csak akarjanak élni a szerencsével, amit az Isten kínál nekik, jöjjenek tehát a királlyal együtt, és táborukat Isten segítségével egyesítsék az övékkel, mely közelebb fekszik az ellenséghez, és ezért támadásra alkalmasabb, ha pedig valaki a királyt másra akarná rábeszélni, az halál fia, mert ők elhatározták, hogy ha mi saját táborunkat az övékéhez mielőbb oda nem költöztetjük, az ellenségről ránk fordulnak. A háborúról folyó tanácskozások közepette mindezt a király és a tanács előtt előadván e szörnyű kijelentéssel azokat is elrettentik, akik józanabb megfontolásokat követtek, és elhatároztatik a csata anélkül, hogy akár a vajda, akár Kristóf, akár a csehek időben leendő megérkezésére remény maradna. Egyedül Horvátország bánja, Batthyány Ferenc, aki a szlavóniai csapatokkal már Pécs közelében volt, nyújtott reményt arra, hogy két-három napon belül megjelenik, ami aztán így is történt. Akadtak, akik a tanácsülés befejeztével is határozattan elítélték az ütközet ilyen hebehurgya elhatározását. Többek között Perényi Ferenc váradi püspök, elmés ifjú, aki oly úszta gyöngybetűkkel írt, hogy a mieink közül legföljebb Szalaházy Tamás veszprémi püspököt merném ebben elébe helyezni, főleg akkor, ha legalább annyit áldozott volna szelleme művelésére, mint a lustálkodásra és azokra a dolgokra, melyekben a nemesifjak mind a maguk, mind a haza kárára többnyire forgolódni szoktak; ő tehát, mintha előre tudta volna, ami nem sokkal utóbb bekövetkezett, valamennyi jelenlevő meghökkenésére azt mondta a királynak, hogy a napot, melyen a csata lezajlik, ha már egyszer így tetszett, a Krisztus vallásáért Tömöri Pál fráter vezetésével elesett húszezer magyar vértanúnak kell majd szentelni (ugyanis ezt a számot még nem 116
