Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)
Bevezetés
csaknem teljes felszámolásának útján rövidesen további eredmények csatlakoztak: Young és Frère tanulmánya és a magyar pénzügyi helyzetről nyújtott kedvező véleménye alapján (62) Bethlen kérte és J. Smith javasolta a népszövetségi pénzügyi ellenőrzés enyhítését s a pénzügyi főmegbízotti funkció felszámolását. A javaslatot 1926 közepén el is fogadták. Hasonlóképp rövidesen megszüntették az állandó katonai ellenőrzést is. Az ellenőrzés enyhébb formái megmaradtak ugyan, de az önállóbb politikai, gazdasági és katonai cselekvés útjai is feltárultak, amivel élt is rövidesen a Bethlen-kormány. Külpolitikai szempontból a népszövetségi kölcsön tehát Bethlennek jelentős eredményeket ígért — és váltott valóra. Belső, gazdaságpolitikai szempontból más volt a helyzet. A rendkívül súlyos pénzügyi, kamat- és visszafizetési feltételek mellett felvett népszövetségi kölcsönnek csak egy viszonylag kis hányadát fordította a kormány az államháztartás egyensúlyának a helyreállítására. E feladatot jórészt belső forrásokból oldotta meg, ami arról is árulkodik, hogy erre a célra nem is lett volna szükség ilyen összegű — és főleg ilyen súlyos feltételű — külföldi kölcsönre. A befolyt összeg viszonylag kis részét fordították hasznos beruházásokra, jelentős részét viszont az államapparátus erősítésére, az uralkodó osztályok közvetlen támogatására használták fel. Az államháztartás és az ország gazdasági élete szempontjából a stabilizáció létrejötte, a bizalmi válság megszűnése jelentős eredmény volt, mégis a népszövetségi kölcsön távolról sem jelentett olyan hasznot, mint amilyen megterheléssel járt együtt. Mindebből egyértelműen következik, hogy Bethlent kimondottan politikai, mégpedig elsősorban külpolitikai megfontolások vezethették a népszövetségi kölcsön felvételénél. A kölcsön politikai eredményei azonban csupán később mutatkoztak; 1924—1925-ben a szélsőjobboldalban csak a bizalmatlanságot növelte Bethlennel szemben. Feltehetőleg ennek egyik megnyilvánulása volt a parlamenti és sajtóellenvélemények mellett — mint erre már utaltunk — a szélsőjobboldal egyik csoportja által kirobbantott frankhamisítási ügy is, amivel a Bethlen-féle politikát igyekeztek kompromittálni az antanthatalmak előtt. Hogy ezt a kölcsönzők egykorúlag is így értékelhették, annak jele az a tény, hogy lényegében a frankhamisítási ügy lezárásával egyidőben szüntették meg a szigorú népszövetségi ellenőrzést, a főmegbízotti funkciót. A kormány részben ezen ellenzék megnyugtatására, részben pedig azért, mert saját politikája is ezt diktálta, eredményes kísérletet tett a kölcsön nemkívánatos feltételeinek elszabotálására. így lényegében nem tett eleget a kormány a Népszövetség gazdaságpolitikai ajánlásainak. Hasonló módon füstbe mentek a kisantantnak a külkereskedelem normalizálásához fűzött reményei: a kölcsön felvételével szinte egyidőben új védővámrendszert vezettek be Magyarországon. A kisantanttal szembeni elhatárolódás és a már említett külpolitikai sikerek alapján Bethlen felhatalmazva érezte magát további külföldi kölcsönök felvételére. 1929 nyaráig a népszövetségi kölcsönön kívül összesen mintegy egymilliárd pengő névértékű kölcsönt vett fel Magyarország. Ezzel megduplázódott a háború előtti időből fennmaradt tartozás, és Magyarország a kölcsönt felvevő délkelet-európai országok sorában rendkívül „előkelő" helyre jutott. Egy 1931. évi adatokat alapul vevő összeállítás szerint 93 a Magyarországon és a környező országokban elhelyezett külföldi tőke és az ezzel járó teher a következőképpen alakult:
