Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)

AZ 1926-OS VÁLASZTÁSOK

pontjától 200—300 km-re eső városok koncesszióit szerzik meg, és egyelőre azok gazdaságtalan gépi berendezésével szolgáltatnak áramot. Céljuk nyilvánvaló. Egymás előretörését igyekeznek akadályozni, mert városok nélkül a megyék községeit rentábilisan villamosítani nem lehet. Tehát előre készülnek a harcra, tudván azt, hogy csak az a vállalat villamosíthat nagyobb körzeteket, amely már birtokolja e körzetek városainak áramellátási jogát... Az előadottakból kiviláglik — folytatta Fényes — hogy az ily üzleti versengéseknek nagy városok, megyék, sőt ennél is nagyobb területek tehetetlenül ki vannak szolgáltatva. A villamosító vállalatoknak érdeke, hogy velük szerződéses viszonyban álló közületek minél több áramot fogyasszanak. Az ily irányú serkentés érdekében már az áramszolgáltatási szerződésben kikötnek bizonyos mennyiségű évi áramfogyasztást. Gyakran előfordul azonban, hogy az így kikötött áramfogyasztás, megfelelő szakértelem híján, oly magas kontingenssel garantáltatik, hogy azt az illető közület évek hosszú során át nem képes igénybe venni, a szerződés értelmében azonban az igénybe nem vett árammennyiséget is ki kell fizetnie. Ezen egyoldalú kikötés sok közület igazságtalan megterhelését eredményezi. Nagy hibája az ország ily irányú villamosításának az is, hogy a már megépített vezetékek feszültségi viszonyai nem egyneműek. Nevezetesen a vállalatok nem törődnek e tekintetben az országos érdekekkel, hanem vezetékeiket mindig úgy méretezik, hogy azok a helyi viszonyoknak megfelelve, a legkisebb anyagi áldozatokkal építtessenek meg. így aztán nemcsak a különböző vállalatok vezetékei különböznek egymástól, hanem egy-egy vállalat maga is különböző vezetékeket létesít. Pl. a Salgónak vannak 5000, 15 000, 20 000, 35 000 és 60 000 volt feszültségre megépített vezetékei. Ezen körülmény nagy akadálya lesz később az államosításnak, mert csak a vezetékek átépítésével lehet azokat egyneműsíteni, illetőleg összhangba hozni... Az előbbiekben rámutatni kívántam a jelenünk villamosításában rejlő hibákra és hátrányokra. Szóba hoztam a koncessziószerződések tűrhetetlen körülményeit, a villamosító vállalatok érvényesülési harcait, a közérdekkel ellenkező akvizíciós tevékenységet, de rá kell mutassak azon akadályokra is, melyek az ország teljes villamosítását vállalati alapon lehetetlenné teszik. Előbb szó esett arról, hogy az országnak eddig 470 városa és községe van villamosítva, míg 2967 helység nincsen. Remélhető, hogy vállalati alapon 10 év alatt a villamosított községek száma esetleg 1000-ig is felemelkedik. Azonban a további villamosítás itt abbamarad, és az ország kb. 2300 községe nem fog tudni villamosáram-szolgáltatáshoz jutni. Az ország kis községeinek szegénysége, szervezetlensége és kulturálatlansága folytán ugyanis ezen községekben csak oly csekély áramfogyasztást lehet számításba venni, hogy csupán a szükséges áramelosztó hálózatok és egyéb berendezések befektetési költségeinek amortizációs részlete kilowattóránkint 1 P-nél is magasabb lenne, vagyis, több mint 10-szerese a normális áramtermelés költségeinek. Ezen községek villamosítása vállalati alapon tehát megoldhatatlan. Ezek villamosítása csak úgy lehetséges, ha módját lehet ejteni annak, hogy az ezen községek villamosításával járó beruházási költségek ne terheljék ezen községek áramfogyasztóit. Mindezeket tehát összevetve, azon kétségtelen megállapításra jutunk, hogy az ország villamosítása csak úgy terelhető helyes vágányra, ha annak irányítását és keresztülvitelét maga az állam veszi kezébe... Minden eszközzel be kell szüntetnünk minden elavult áramfejlesztő telepet — írta Fényes ide vonatkozó fejtegetéseinek összegezéseként —, mert ezek 4—5-ször annyi energiát igényelnek, mint a mai normális központi telepek. Statisztikai adatok szerint míg a hazai nagyobb gőzturbinával felszerelt telepek 570Q—7000 kalóriával termelnek egy kWórát, addig az ország többi elavult telepe egy kWóra árammennyiség előállításánál 16—20 000 kalóriát igényel. Ezen körülmények sürgős állami beavatkozást kívánnak, mert csak állami akcióval lehet megoldani az ország ezen egyik legfontosabb feladatát." A továbbiakban Fényes az államosításra kidolgozott tervét ismertette, foglalkozott ennek költségkihatásaival és részletes javaslatot tett a pénzügyi fedezetre. Javaslatainak középpontjába állította a komlói bányaüzem villamosenergia-termelés céljára való nagyvonalú kiaknázását. A törvénytervezet kidolgozásánál és a törvény szövegezésénél az államosítás kérdésében nem Fényes Gyula, hanem Bud János álláspontja érvényesült. A törvényjavaslatot a kereskedelemügyi miniszter 1930. október 20-án nyújtotta be, és 1931. június 5-én hirdették ki, mint az 1931. évi XVI. törvénycikket a villamos energia fejlesztéséről, vezetéséről és szolgáltatásáról. (MTT. 1932. 147—188. o.)