Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)
AZ 1926-OS VÁLASZTÁSOK
dében a külföldi kölcsönök ellenőrzésének és a kibocsátó intézetek bizonyos összefogásának szükségéről szólt. Ami az utóbbit, az ún. koncentrációt illeti, tagadhatatlan, hogy ilyennek számos előnye volna. Hogy ezen a téren azonban a kormány nyomatékkal léphessen fel a jelzáloghitellel foglalkozó nagy és középintézeteinkkel szemben, és azokat arra szorítsa, hogy eddigi összeköttetéseik megszüntetésével a létesítendő központba belemenjenek, szükség, hogy már prima intrada 7 az ország közgazdasága javára számottevő olcsóbbodása a jelzálogos kölcsönöknek kimutatható legyen. A National City Bank embereivel eddig folytatott tárgyalások azonban ily előnyöket nem hoztak felszínre, sőt az amerikai pénzpiac közben annyira megromlott, hogy nem valószínű, hogy a közeljövőben erre a tervre a megvalósítás reményével vissza lehetne térni. A pénzügyminiszter úr őnagyméltósága még közvetlenül az országgyűlés szünete előtt egy törvényjavaslatot nyújtott be a külföldi kölcsönök ellenőrzéséről. 8 Előre kell bocsátanom, hogy a pénzügyminiszter úr ezt a javaslatot a Nemzeti Bank vezetőségével megtárgyalta és ennek aggályait és javaslatait teljes előzékenységgel honorálta. Magam, miután az első tervezet közvetlenül szabadságra való menetelem előtt érkezett, és mivel nem tudtam, hogy beterjesztése küszöbön áll, személyesen nem folytam be a tárgyalásokba. A beterjesztett javaslatot illetőleg az a nézetem, hogy teljesen elég lett volna a városok, községek, kormányfelügyelet alatt álló alapok és intézmények, egyházak felveendő kölcsöneinek ügyét szabályozni, olyképp, hogy ezek, ha kölcsönt akarnak felvenni, az erre vonatkozó tárgyalásokat csak a pénzügyminiszter engedélyével kezdhetik meg, és a tényleges felvétel csak a pénzügyminiszter jóváhagyása után történhetik. Nem tenne különbséget nézetem szerint, hogy a kölcsön külföldön vagy belföldön vétetik fel. A közhitelt elsősorban ezek a körök veszélyeztetik. Teljesen igaza van a miniszterelnök úrnak, ha beszédjében elsősorban erre utalt. Innen erednek azok a joggal felpanaszolt állapotok, hogy ügynökök szaladgálnak külföldön, keresve pénzt ezeknek a testületeknek, természetesen gyakran a provízió szerzése a fő mozgató motívum. De a másik veszedelem az, hogy nincs kellő és egységes elveken eljáró kritika az egyes tárcák részéről a kölcsönpénznek milyen célokra való felhasználása tekintetében. Mindenáron alkotni akarnak, oly dolgokat létesítenek, amelyeket pénzbőség idején, amikor a kamat A—5%, meg lehet csinálni, amit pedig 8—9— 10%-os pénzzel megcsinálni egyenesen bűn. Ezért nézetem szerint itt a pénzügyminiszternek a többi reszorttal szemben, akármennyire hivatkoznak is szakszerű szempontokra, a mai időben, legalább átmenetileg, a döntő szerepet kellene játszania. A pénzintézetek kibocsátásai távolról sem veszélyeztetik a közhitelt annyira, mint a most említett testületek. A pénzintézetek alig veszik ügynökök szolgálatait igénybe, 7 Első belépés. 8 Bud János pénzügyminiszter 1928. július 10-én előterjesztéssel fordult a minisztertanácshoz a külföldi kölcsönök felvételének szabályozásáról. Ebben megállapította: „A külföldi kölcsönök rendszertelen igénybevétele — különös tekintettel az ország mai tőkeszegény állapotára, súlyos gazdasági veszélyeket rejthet magában. Előnyösnek ugyanis csak akkor mondható az ilyen kölcsönfelvétel, ha az olyan befektetések céljaira történik, amelynél a befektetés révén előálló hozam- és jövedelemtöbblet a kölcsön után fizetendő tőketörlesztést és kamatterhet fedezni képes." (OL Küm. gazd. pol. 1928—982.) E javaslatból azonban elsősorban az agrárius körök ellenállása, valamint a katonai kiadások növelését sürgető szélsőjobboldal ellenállása következtében, de a finánctőkés köröknek a kormány ellenőrzésétől való félelme következtében is nem lett semmi sem.
