Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)

AZ 1926-OS VÁLASZTÁSOK

pártba. Felvetettem a felsőházi tagság ügyét, s Gaszton láthatólag szívesen venné ha Somogy részéről ő is felsőházi tag lenne. A bankok illetékeltitkolása ügyében folyó vizsgálat alkalmával a milliárdos bélyej le nem rovás esete beigazolódott. A Nemzeti Banknál levő, különböző bankoktó származó levelezésekből egész rakás, illetékezés alól kivont okmány találtatott, ami ket a vizsgálóbiztos meg is leletezett. Minden, ezen ténnyel szemben való állítás a: államháztartás érdekeivel ellenkezik, s a bankok magánérdekeit szolgálni látszik Kegyelmes Uram személyét illető — egy kormányzati körülményről szeretném élő szóval informálni. Adjon Isten erőt, egészséget kész híve: Dr. Vákár P.Artú B/l—1926—602. — Gépelt tisztázat, a levélíró aláírásával. Gaál Gasztont 1920-ban az első nemzetgyűlési választásoknál kisgazdapárti programmal válasz tották képviselővé. 1921-ben a nemzetgyűlés elnökévé választották. 1922-ben, mikor Bethlen Istvái belépett a kisgazdapártba és megalakította az új kormánypártot, Gaál Gaszton ennek alelnöke lett 1922 augusztusában a kormány tervezett adóügyi intézkedéseire hivatkozva kilépett a kormány pártból. 1926-ban megalakította az Agrár-pártot. E levél megírása után nem lépett be az Egysége Pártba, de az 1926 decemberi választásokon kormány támogató programmal ellenjelölt nélkül válasz tották ismét képviselővé. 1931 őszén, mikor ellenzéki programmal újra megalakult a kisgazda párt, őt kérték fel az elnöki tisztségre. 1932 októberében halt meg. 86 1926. november 18. BETHLEN ISTVÁN GRÓF LEVELE FESTETICS TASZILÓ HERCEGHEZ A NAGYATÁDI VÁLASZTÓKERÜLET KORMÁNYPÁRTI JELÖLTJE ÉRDEKÉBEN Szigorúan bizalmas Mélyen tisztelt Barátom! Abból az alkalomból, hogy az Egységes Párt a nagyatádi kerületben hivatalo jelöltjeként Bárány Sándort, a kerület volt nemzetgyűlési képviselőjét léptette fe] engedd meg, hogy részére jóindulatodat és támogatásodat kérjem. Úgy értesülten ugyanis, hogy Bárány kilátásait biztosítaná, ha Hencz Ferenc és Klein Sándor bérlőid valamint Csery, a fó'erdészed melléje állnának és befolyásukat az ő oldala mellet érvényesítenék. Arra kérlek tehát, légy kegyes nevezetteket Bárány támogatására felkérni és enger tett intézkedéseid felől megnyugtatni. Fogadd — kérlek — kiváló tiszteletem és őszinte nagyrabecsülésem nyilvánításai B/l—1926—751. — Gépelt, aláírás nélküli fogalmazvány. Az iratok között megtalálható Traeger miniszteri tanácsosnak a fenti levél alapját képező feljegy zése. Festetics Tasziló herceg 1926. november 21-i válaszában közölte: „Szíves óhajod tekintetébe] azonnal intézkedtem" ... „Bármi kívánságod lenne, szíveskedj hozzám fordulni — örömmel teszel meg, amit tehetek."

Next

/
Oldalképek
Tartalom