Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)

Bevezetés

Bethlen tehát nem akart a nemzetgyűlés kisgazdapárti többségére támaszkodni, ha ezzel vállalnia kellett volna a többség politikáját. A legitimisták támogatásával és a kereszténypártot felhasználva megakadályozta a kisgazdapárti követelések teljesítését, a kisgazdapárt segítségével pedig sikerült visszatartania a hatalomra törő legitimistákat. Bethlen hosszú ideig ki tudta használni a kisgazdapárt félelmét a legitimista nagybirtokosok restaurációjától, a legitimista arisztokraták félelmét a parasztpárt földreform-követelésétől, mindkettőjük félelmét a különítményektől és a különítmények gyűlöletét a nemzetgyűléssel szemben. De ez az állapot csak ideiglenes lehetett. Nem lehetett számítani a konszolidált kormányzásra, míg az államhatalom két legfontosabb eleme tekintetében alapvető bizonytalanság uralkodott. A magyar államapparátus tagjai megszokták, hogy egyetlen vezető politikai erőre orientálódjanak, és a magyar vezető körök is megszokták, hogy egy ilyen közigazgatásra és hadseregre támaszkodjanak. 1921 őszén nem lehetett tudni, hogy Horthy marad-e és meddig marad, mikor tér vissza IV. Károly. A legfőbb államhatalom másik szervében, a nemzetgyűlésen belül pedig két párt viaskodott. A közigazgatási tisztviselők, a katonatisztek nem tudták, hogy IV. Károlyra vagy Horthyra, a kisgazdapártra vagy a kereszténypártra orientálódjanak-e? Az államhatalom csúcsain tiszta helyzetet kellett teremteni; ez volt a feltétele annak, hogy a kormány maga alá rendelje az egész államapparátust. Bethlen 1921 nyarán a helyzet „rendezésének" határidejét is megszabhatta. Az 1920. évi VI. törvény kimondta, hogy a háborús állapot fennáll, amíg a békeszerződést nem ratifikálja valamennyi aláíró fél, tehát amíg életbe nem lép a trianoni békeszerződés, és erre hivatkozva felruházta a kormányokat ugyanazzal a kivételes hatalommal, amellyel a minisztérium a háború alatt rendelkezett. A törvény előírta, hogy ez a kivételes állapot a békeszerződés életbe lépésétől számított egy évig áll fenn. 1921. július 26-ra már valamennyi aláírója ratifikálta a békeszerződést. Ettől számított egy évig rendelkezett még a kormány kivételes hatalommal; ez idő alatt kellett Bethlennek a döntő fordulatot elérnie. Nem tudjuk, hogy a miniszterelnöknek volt-e kidolgozott terve erre az időszakra. Nincsenek ismereteink arról, hogy már 1921 nyarán rendelkezett-e ilyen tervvel. Valószínű, hogy 1921 októberéig, a második királypuccsig más terve volt, mint a Habsburg-államcsíny meghiúsulása után. Fel lehet tételezni, hogy egyidőben legalább két tervvel rendelkezett. Eggyel IV. Károly sikeres visszatérése esetére, egy másikkal a kísérlet kudarcára számítva. Az azonban bizonyos, hogy az államcsíny bukása után Bethlen rendkívül határozottan dolgozott, és a második nemzetgyűlés összeillésének időpontja — feltűnő módon — csak néhány nappal előzte meg a kivételes hatalom lejártának időpontját. Nincs semmi közvetlen bizonyítékunk arra sem, hogy Bethlen keze benne lett volna a második királypuccsban. A miniszterelnök a legitimista mágnásokkal, Andrássyékkal működött együtt. Egész nyáron, 1921 augusztusától folyt a kisgazdapárt elleni támadás. Ilyen előzmények után a második Habsburg-államcsíny nem elsősorban Bethlen érdeke volt. Hogy Bethlen ki tudta használni az államcsíny teremtette helyzetet a maga javára, nem egyértelmű bizonyíték provokációs szándékaira. Anélkül, hogy a lehetőségek részletes taglalásába bocsátkoznánk, megállapíthatjuk, hogy létezett egy politikai csoport, amelynek határozott érdeke lehetett a második államcsíny,