Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)

AZ ESKÜDT-ÜGY

AZ ESKÜDT-ÜGY 52 a 1924. február 23. SZÁSZY BÉLA IGAZSÁGÜGY-MINISZTÉRIUMI ÁLLAMTITKÁR LEVELE BETHLEN ISTVÁN GRÓFHOZ AZ ESKÜDT-ÜGYRŐL . Kegyelmes Uram! Utána jártunk az Esküdt-féle ügy 1 állásának, és értesüléseimet a következőkbe vagyok bátor tiszteletteljesen Nagyméltóságod tudomására hozni: I. Folyó évi február hó 25. napjára Esküdt Lajosnak az ellene az úgyneveze kiviteli panama alapján benyújtott vádirat ellen előterjesztett kifogásait fogja a VE tanács tárgyalni. A tárgyalás zárt ülésben folyik le, és így arról a sajtó csak annyibs közölhet tudósítást, amennyiben a tárgyalásnak az eredményét — ebben az esetbe minden valószínűség szerint vád alá helyezést — tudomására hozhatja a nagyközöi ségnek. II. Ami Esküdt Lajosnak Nagyatádi Szabó István ellen, különböző bűncselekrn nyek címén tett följelentésére vonatkozó hírlapi közléseket illeti, a kir. ügyészse elnökének jelentése szerint a tényállás az, hogy amikor Esküdt Lajos legutóbb a viz gálóbírónál megjelent, hogy az előzetes letartóztatása kérdésében hozott végzés elle bejelentett felfolyamodásának indokait bemutassa, egy terjedelmes irat átadása me lett közölte a vizsgálóbíróval, hogy a felfolyamodásban egyúttal feljelentést te; Nagyatádi Szabó István ellen, különböző büntetendő cselekmények miatt. 2 A viz gálóbíró törvényes kötelességének megfelelően közölte Esküdt Lajossal, hogy amen; nyiben bűnvádi feljelentést kíván tenni, azt külön iratban kell benyújtani, mert felfolyamodás kérdését ilyen bűnvádi följelentéssel összekeverni nem lehet. Esküi Lajos erre zsebéből egy másik iratot vett elő, és azzal adta át a vizsgálóbírónak, hog 1 Esküdt Lajost kiviteli panamák vádjával 1921 szeptember elején letartóztatták. 1922. márcii 19-én szabadlábra helyezték. 1924. január 19-én újra letartóztatták. Az ügyre vonatkozóan lásd Bevezetőt, valamint: Iratok az ellenforradalom történetéhez, n. köt. 210—212., 226—228. o. 2 Az 1924. február 17-i keltezésű iratot némi kihagyásokkal közli: Iratok az ellenforradaloi történetéhez, II. köt. 213—226. o. Esküdt beadványának benyújtása után 1924. február 21-én lemoi dott Nagy Emil igazságügyminiszter és ideiglenesen Bethlen vette át a tárcát. Szászy levelének kelt< zéséből következően Bethlen a minisztérium átvétele után rögtön információkat kért az államtitkai tói az Esküdt-ügyben, és miután 1924. február 27-én (lásd a következő 52/b. sz. iratot) utasította SZÍ szyt a kompromittáló iratoknak a bíróság előtt folyó ügy aktáiból való kiemelésére, 1924. márcii 13-án átadta a tárcát az új igazságügy-miniszternek, hűséges hívének (lásd a kötet 133. és 158. s; iratait), Pesthy Pálnak, aki 1929-ig volt igazságügy-miniszter, majd az Egységes Párt elnöke lett; elnök volt Pesthy Pál a Földbirtokrendezés Lebonyolítására Alakult Szövetkezetnek is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom