Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)
KORAI NEMZETISZOCIALISTA SZERVEZKEDÉSEK
tani; de végre is nem tehető ki a pénzügyi kormányzat a jövőben annak, hogy szembe kerüljön a magyar társadalom legnagyobb foglalkozású osztályával csak azért, mert a Jegyintézet vagy a Jegybank vezetőjének kényelmesebb az általa elintézendő kérdések ódiumát a mindenkori pénzügyminiszterre hárítani. A Jegybank vezetője bizonyára nem lehet sem kisdedóvó intézet, sem felnőttek oktatására hivatott szerv, azonban, miután a Jegyintézet független intézmény az államtól, a Jegybank vezetőjének meg kell ismerkednie a társadalom minden rétegének óhajával, ezen óhajokkal számolnia kell és abban a helyzetben kell lennie, hogy amenynyiben valamely követelést nem akar honorálni, úgy azért a felelősséget önmaga vállalja. A kormány csak azért lehet felelős, hogy a Jegybank létesítésének organizációja olyan legyen, mely az ellentétes érdekek között felmerülő súrlódások kiegyenlítődését a bank kebelében magában teszi lehetővé és egyúttal garanciát ad a gazdatársadalomnak arra nézve, hogy abban megfelelő képviselethez és befolyáshoz juthat. Ezeket akartam előre bocsátani, leszögezvén így elvi álláspontomat általánosságban azon kérdésekről, melyeket a gazdatársadalom reprezentánsai az idemellékelt memorandumban felvetettek. Áttérvén azon két pontra, melyekbe a memorandum a détail-követeléseket összefoglalta, azokra vonatkozó véleményemet a következőkben adom: ad 1. Mindenesetre kívánatos, hogy a gazdatársadalom a Jegybank alapításában és tőkéjének jegyzésében lényeges szerepet vállaljon. Hogy ez 51 vagy csak kisebb % erejéig történjék-e, az attól függ, hogy maguk a gazdák milyen mértékben óhajtanak az alapításban részt venni. Miután az alaptőke befizetése értesülésem szerint azonban csak nemes valutában történhetik, a gazdák által proponált módszert e valuták beszerzésére alkalmasnak tartom és a tervezett akció lebonyolítására nézve szíves hozzájárulásod esetében Bud János közélelmezési miniszter urat bíznám meg. ad 2. Azt, hogy a gazdatársadalom az igazgatóságban, a főtanácsban, a váltóbírálók között érdekképviseleteinek megfelelő kiválasztás alapján képviseletet nyerjen, magam részéről is feltétlenül óhajtom. Itt sem volnék azonban hajlandó valami rideg percentarányt ab ovo elfogadni, mert hiszen a szervezetnek megfelelő elaszticitással kell bírnia úgy, hogy numerus clausust ennél nem statuálhatunk. ad 3. A szövetkezeti központok hiteleinek intézményes biztosítása az alapszabályokban nézetem szerint alig vihető keresztül. Itt csak egyre hívom fel figyelmedet, amire nagy súlyt helyezek, nevezetesen, hogy véget kell vetni annak a visszás állapotnak, hogy szövetkezeti központok bankok útján legyenek kénytelenek hitelt keresni, ami tudtommal más államokban sincs mindenütt és nálunk annál nagyobb anomália, mert a szövetkezeteket kényszerítjük, hogy olyan pénzintézetek zsírójához forduljanak, amelyekkel homlokegyenest ellentétbe álló üzletkört töltenek be, mihez nálunk még az általad is ismert világnézeti ellentétek is járulnak, s mely körülmény csak további ellentétek és politikai harcok kiindulási pontjául szolgálhat. A szövetkezeti központokat mentesíteni kell ettől a visszás helyzettől. Hogy azután détailokban a Jegyintézet által nyújtandó hitelek fluensek maradjanak, az egy további technikai kérdés, amelyet ezen elvi kereten belül kell megoldani.