Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)

KORAI NEMZETISZOCIALISTA SZERVEZKEDÉSEK

11-én az ÉME helyi csoportjának taggyűlése, amelyen P. Hédly Jeromos szerzetes a bajor horog­kereszteseket és a nacionalizmus eszméit magasztalta. Sőt, hasonló szellemben tartott szentbeszédet a templomban egy szerzetes a vasárnapi istentiszteleten ..." (B/l—1923—861.) Bethlen tájékoztatta a belügyminisztert az ügyről, de a szükséges intézkedést belátására bízta. 44 1925. szeptember 26. VASS JÓZSEF NÉPJÓLÉTI MINISZTER LEVELE BETHLEN ISTVÁN GRÓFHOZ A MUNKÁSSÁG NEMZETI ALAPON VALÓ SZERVEZÉSÉNEK A LEHETŐSÉGÉRŐL Tisztelt Barátom, a Honvédelmi Párt országos központja (Budapest, VIII. Eszterházy utca 4. Telefon: J. 110-71) részéről Ilosvay Gusztáv küldötte el hozzám az idemellékelt memorandu­mot, amelyben rengeteg probléma és kérdés markoltatik össze, mint feltétele a magyar munkásság nemzeti alapra leendő helyezkedésének. Anélkül, hogy érdemben akár a kérelmek elbírálásába, akár az új alapra leendő helyezkedés lehetőségének megvitatásába belebocsátkoznám, a memorandumot nagybecsű megfontolásod elé terjesztem, tolmácsolván azt a kérelmet is a benyújtók részéről, hogy a memorandum alapján valamely tárgyalásba belevonassanak. Igaz tisztelettel köszönt kész híved: Vass B/l—1925—581, — Gépelt tisztázat, a levélíró aláírásával. Az említett memorandum nem található az iratok között. A levélpapír hátlapjára Bethlen saját kezűleg ceruzával a következő utasítást írta: „Vass tárgyal­jon üosvayékkal, és ha azt hiszi, hogy lehet belőle valamit csinálni, úgy azután a munkásokkal. De előbb tudja meg, hogy kik, hányan, hol vannak? A rendőrségtől is jó lesz tájékoztatót beszerezni." — Az utasításnak megfelelően készült el október 2-án a „Szigorúan bizalmas !"-nak jelzett válasz, mely­nek fogalmazványa az iratok között megtalálható. — Vass miniszter ugyancsak „Bizalmas" válaszát november 18-án küldte el Bethlennek, és minden részletesebb tájékoztatás helyett másolatban meg­küldte a rendőrség jelentését, valamint Pap Géza népjóléti minisztériumi helyettes államtitkár jelen­tését az ügyről, akit a Bethlen által javasolt tájékozódással megbízott. Pap Géza 1925. november 16-án kelt jelentésében többek között a következő olvasható: „... A magam részéről fő súlyt annak a megállapítására helyeztem, hogy a nevezett, állítólagos vezetők mögött állanak-e számba vehető munkástömegek, és hogy lehet-e nevezetteknek és társaiknak fellépésétől a szociáldemokrata alapon álló szakszervezetnek számottevő megbontását várni, olyképpen, hogy az azokból kiváló elemek nem még szélsőségesebb balfelőli, hanem inkább nemzeti irányban fognak megszervezkedni. Sajnálatomra, megállapításom az, hogy a megjelent két munkás alacsony értelmiségi színvonalon álló és zavaros gondolkozású egyén, akik nagyobb súllyal a munkásság körében nem bírnak... ... a Klinghammer és társai által említett mozgalom egyelőre teljesen kezdetleges, és ezért felhívtam őket, hogy munkásságukat az általuk vallott hazafias irányban folytassák, és amennyiben néhány száz olyan munkást toboroztak, akik e zászlóhoz csatlakozni hajlandók, Ilosvay Gusztáv bevonásával alakuljanak meg, mert csak mozgalmuk sikerrel kecsegtető fejleménye alapján lehet ügyüket a meg­felelő támogatásban részesíteni." Ezt a jelentést megerősítette a rendőrségi nyomozás is, mely leszögezte, hogy „Úgy Klinghammer mint Klárik, teljesen megbízhatatlan munkakerülő, kik a munkásságra komoly befolyással nem bír­hatnak." *

Next

/
Oldalképek
Tartalom