Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)
KORAI NEMZETISZOCIALISTA SZERVEZKEDÉSEK
a pártot. Ez az ellenszenv folyton fokozódott Peyer iránt, s odavezetett, hogy a szabolcstelepi helyi szociáldemokrata csoport vezetője nyíltan szembeszállt Peyerrel s neki szemére vetette, hogy nem képviseli a munkásság érdekeit, hanem a nagy vállalatokat támogatja. Erre a budapesti szociáldemokrata központ a szabolcsi helyi csoportot feloszlatta. Ez fokozta az elégedetlenséget, s így folyó hó elején a munkásság minden telepen gyűlést tartott, ahol kimondták, hogy Peyer elárulta a munkásságot, nem bíznak többé benne, s őt nem tartják tovább alkalmasnak arra, hogy a munkásság érdekeit képviselje, szóval bizalmukat megvonják tőle. Ezeken a gyűléseken az egyes telepeken az összmunkásság 30 %-a vett részt. A Szociáldemokrata Párt ezen szakadását felhasználta a Keresztényszocialista Párt, és megalakította a telepeken a keresztényszocialista helyi csoportot. Ha vannak is tagjai a pártnak, mégis nézetem szerint a munkásság túlnyomó része nem híve ennek a pártnak, mert ők ezt a papi pártnak nézik. Sűrűen lehet hallani a bajorországi nemzetiszocialista pártról beszélni, vagyis nagyon szimpatikus előttük a munkásság ottani pártalakulása. Ezt nagyon jó jelnek veszem, mert ha a munkásság nemzeti alapra helyezkedik és amellett gazdasági érdekeinek védelmére szervezkedik, ehhez joga van. A mostani helyzetet ki kellene használni, de hamarosan, mert ha késlekedünk, a Szociáldemokrata Párt erősen dolgozik, s visszaszerzi őket, ha tétlenül állunk, s ez esetben a helyzet rosszabb és sokkal nehezebb lesz, mint volt azelőtt. Az utóbbi időben a pótműszakot is végzik a munkások, úgy, hogy a termelés ma már 230—240 vagon naponta, az azelőtti 180—200 vagon napi termeléssel szemben. Olvashatatlan aláírás altanácsnok B/l—1923—837. — Gépelt, egykorú hiteles másolat. A másolatot Vásárhelyi segédhivatali főnök hitelesítette. Aláírása mellett „M. KIR. HONVÉDELMI MINISTERIUM KATONAPOLITIKAI OSZTÁLYA" köriratú címeres bélyegzőlenyomat látható. 43 b 1923, november 14. BETHLEN ISTVÁN GRÓF LEVELE PERÉNYI ZSIGMOND BÁRÓHOZ, A MAGYAR NEMZETI SZÖVETSÉG ELNÖKÉHEZ A MUNKÁSSÁG JOBBOLDALI SZERVEZÉSE ÜGYÉBEN Tisztelt Barátom! Van szerencsém a honvédelmi miniszter úrnak a Pécs-vidéki bányamunkásság hangulatát és magatartását jellemző, hozzám intézett jelentését idemellékelten visszavárólag megküldeni.