Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)

Bevezetés

(Britannia-szálló, Ehmann-telep) felszámolására. Ezzel párhuzamosan — annak demonstrálására, hogy a hivatalos államhatalom már elég erős és képes a munkásmozgalom üldözésére — beterjesztették a nemzetgyűlésben az 1921 :III. tc. néven hírhedtté vált törvényjavaslatot, amely kivételes eszközöket és kivételes hatalmat biztosított a kormányoknak a forradalmi munkásmozgalmak elnyomására. A megerősödő ellenforradalmi államapparátus a parasztsággal szemben is éreztette hatalmát. A rendkívül keveset nyújtó földreformtörvény „fogyatékosságairól", a közigazgatásnak a törvény végrehajtásával szemben megnyilvánuló ellenséges magatartásáról, a főjegyzők „packázásairól" szaporodtak a kisgazdapárti képviselők panaszai a nemzetgyűlésen. Nemcsak fönt, hanem lent is összefogott a nagybirtokosság és a közigazgatás a paraszti törekvésekkel szemben.

15 Alsóbb szinten ez az összefogás sokkal nyíltabban, brutálisan jelentkezett. A kormánybiztosok dunántúli hatalma - - amely Horthyék siófoki főhadiszállásának árnyékában az ellenforradalom első pillanataiban kialakult — 1920 végére már kiterjedt az egész országra. Tulajdonképpen ez a társadalmi háttere azoknak az ellentéteknek, amelyek 1920 őszére a pártegyesülésen belül fokozódó mértékben jelentkeztek. Feltűnő módon azonban mégsem ezen ellentétek körül alakultak ki a politikai frontok. A nemzetgyűlési viták előterébe mindinkább a Habsburg-restauráció körül lappangó viszály került. IV. Károlynak és híveinek törekvéseit Horthyék eddig azzal hárították el, hogy az antant és a szomszédos országok ellenkezése miatt meg kell várni a békeszerződés aláírását, mert az ország csak azután nyeri vissza szuverenitását és így ebben a kérdésben is cselekvési szabadságát. A trianoni békeszerződés aláírása (1920. június 4.) után ugyanezek a körök azt mondták, hogy meg kell várni a békeszerződés ratifikálását. A békediktátum megerősítése november első napjaiban került a nemzetgyűlés napirendjére. A szabad királyválasztók és a legitimisták, a két párt tagjai között kirobbant heves viták során a pártfúzió — nem éppen csendesen — kimúlt. De már a ratifikálás (1920. november 14.) előtt felmerült, majd megerősödött a vezető körök jelentős részében az a nézet, hogy a nemzet tulajdonképpen csak akkor nyeri vissza szuverenitását, ha a békeszerződést a nyugati hatalmak is ratifikálják. A király első visszatérési kísérlete mégis ez előtt következett be, 1921 húsvét vasárnapján. (A nyugati hatalmak csak 1921 július végére ratifikálták a békeszerződést.) A puccs összeomlott, de a legitimisták akciója végképp kiélezte a két párt közötti ellentétet. A Habsburg-restauráció még az államcsíny után is, az 1921. év végéig, a magyar politikai élet egyik központi problémája maradt. Nem mindennapi jelenség a XX. században, hogy egy európai ország politikai életét több mint egy évig uralja a királykérdés. Kétségtelen bizonyítéka ez a konzervatív magyar politikai vezetőgarnitúra színvonalának, annak, hogy még mindig közjogi kategóriákban gondolkodtak, hogy a fő gondjuk maradt: Ausztriával, vagy anélkül. Jelentős részük politikai gondolkodásmódjában nem tudott alkalmazkodni a világháború után kialakult új viszonyokhoz. A Habsburg-restauráció körül folyó küzdelem elhúzódásához hozzájárult az a kétértelműség is, ahogyan ebben a kérdésben döntő faktorok — Horthy és Bethlen — viselkedtek. Horthy magát még az első királypuccs előtt titokban és nyíltan legitimistának vallotta.

16 Bethlen 1920 szeptemberi hódmezővásárhelyi beszédének királykérdéssel foglalkozó részére a saját álláspontjuk igazolására egyformán hivatkoztak a kisgazdapárti szabad királyválasztók