Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)
AZ 1922-ES VÁLASZTÁSOK
szervezkedőket a legerélyesebben ki kell nyomozni, és azokkal szemben az 1. pont értelmében a legszigorúbb eljárást kell alkalmazni. 3. Ugyancsak az 1. pontban körülírt módon kell eljárni azokkal szemben is, akik a nem tisztán bérharc jellegű, hanem politikai célzatú sztrájkokat szervezik, a munkásokat a munka elhagyására kényszerítik, avagy a munkába állásról lebeszélik, továbbá azokkal a nemzetközi érzésű munkásokkal szemben, akik a hazafias érzésű munkástársaik nemzeti érzését becsmérlik és azokat — fenyegetésektó'l sem riadva vissza — különböző' pártállásuk miatt munkahelyükről elüldözik, illetve magatartásukkal annak elhagyására késztetik. 4. Különös figyelemmel kell kísérni a rendőri felügyelet alatt álló egyéneket, de főként azokat, akiknek internálása a legutóbbi időben lett felfüggesztve, illetve feloldva. Ezeket, ha a magatartásuk állambiztonsági szempontból aggályossá válik, haladéktalanul ismét internálási eljárás alá kell vonni. 5. a Éber figyelemmel kell kísérni azokat az egyéneket is, akik a vörös színt — a fennálló tiltó rendelkezések ellenére — a nemzetköziségre emlékeztető módon viselik vagy alkalmazzák, avagy kifejezetten kommunista jelvényeket hordanak. Ezek közül azokkal szemben, akik általánosan ismert, kifejezetten kommunista jelvényeket (ötágú csillag, vörös gomb, vörös szalag stb.) hordanak, az esetek különbözősége szerint vagy az internálási eljárást kell alkalmazni, vagy pedig azokat rendőri felügyelet alá kell helyezni . b Azokat az egyéneket pedig, akik a vörös színt akár virág alakjában, akár egyébként viselik, illetve tárgyaikon oly módon alkalmazzák, amely mindenképpen alkalmas a hazafias érzésű lakosság jogos megbotránkozásának kiváltására, a közbiztonsági szerveknek a legudvariasabb módon igazolásra kell felszólítani, és minden ily esetről az illetékes rendőrhatósághoz jelentést kell tenni. Amennyiben a rendőrhatóság ezeknek udvarias formában történt előzetes figyelmeztetése után is azt állapítja meg, hogy magatartásuk nyilvánvalóan kihívó és célzatos, és hogy ezek az előbb említett jelvények viselőivel egyenlő elbírálás alá vonhatók, velük szemben is ugyanazt az eljárást kell alkalmazni. 6. A gyűlések engedélyezésénél, azok lefolyásának ellenőrzésénél, valamint az egyes politikai, illetve gazdasági szervezetek alakulásának tudomásulvételénél — a fennálló rendelkezések kiegészítéseképpen — az alábbiakat kell szem előtt tartani. a) Oly gyűlések, amelyek a közbiztonság vagy a nemzetvédelem szempontjából aggályosak 0 , egyáltalán nem engedélyezhetők. A nemzetgyűlési képviselők beszámoló gyűléseit azonban, hacsak azok megtartása — tekintettel a helyi közbiztonsági viszonyokra is — az említett szempontokból nem nyilvánvalóan veszélyes, lehetőleg engedélyezni kell. b) Az engedélyezett, illetve az egyesületi tudomásul vett gyűléseken a hatósági biztosoknak 0 többek között nemcsak arra kell ügyelniök, hogy a bejelentett tárgysorozat pontosan betartassák és a gazdasági célú gyűléseken politikával ne foglalkozzanak, a Az 5-ös szám és az irat ezután következő valamennyi, új pontot jelző szám- vagy betűjele ceruzával van áthúzva. 13 Ez és a megelőző bekezdés mellett ceruzajelölés és kérdőjel látható. c Az utóbbi három szó és a mondat elején levő „gyűlések" szó ceruzával aláhúzva. d Az utóbbi három szó ceruzával aláhúzva.