Hajnal István: Az 1642. évi meghiúsult országgyűlés időszaka (Budapest, 1930)

Bevezetés

tehát az egyes megyékhez intézendő külön felszólításokat ajánlanak a tanácsosok. A prímás csak pár nap múlva ír az uralkodónak,

1 látható elkeseredéssel. Nem érte őt váratlanul, — mondja most már, — e kísérletnek ily haszon nélküli lefolyása. A mágnások csaknem kivétel nélkül készséget mutattak az áldozatokra, úgy hogy már az ő ajánlataik is elégségesek lennének ez országrész régi végőrségeinek ellátására, a megyék azonban, amelyek Pozsonyban oly nagy hajlandóságot mutattak, mostan, «nem tudni, mily szellemtől vezetve», oly makacssággal léptek fel, hogy még csak szóba sem akartak állani a főurakkal, hanem saját maguk számára külön részleges gyűléseket kívántak. És ép ez volt oka, — mondja a prímás, — amiért ő nem írt mindjárt a gyűlés után őfelségének : Nem akarta, hogy testvérei vádlójának tűnjék ő fel és a közjó akadályának. Kötelessége azonban jelenteni, hogy a gyűlésektől semmi jót nem várhatni, mint a nagyszombatinak hangulatából és «más, ott esett különféle beszédekből)) következtetni lehet. Adnának ugyan a megyék katonát, sokkal többet, mint eddig és a végekre is helyeznék őket, de csak a tőlük rendelt parancsnokok alatt. A török ellen használnának valamit, ha nem is sokat ; de számban felülmúlnák a régi végőrségeket és az itthoni mozgalmak esetén nemcsak hogy hasznuk nem lenne, hanem félő, hogy maguk válnának ellenséges sereggé, a végeket is hatalmukba ejtvén. Zavarodott a prímás levele és célzásokhoz menekül meg nem nevezett izgatónak munkájára, mely a gyűlés sikertelenségét előkészítette. Az udvar és a rendek ellentétét azonban világosan átérteni soraiból. Nem hihető, hogy ép azok a nyugati megyék, amelyeknek az Ausztriával való békés szomszédság már csak gazdasági szempontból is erős érdekük volt, előre készült támadó szándékkal igyekeztek volna fegyvert keríteni kezükbe, talán az erdélyi fejedelemmel való titkos megegyezés értelmében. A bányavégeket fenyegető török megfékezése pedig életkérdésük volt ; és ha ezért az eddigieknél jóval nagyobb terhek viselésére is ajánlkoztak, bizonyára meggondolással kell kezelnie történetírásunknak azt a szokásos vádat, hogy a nemesség kislelkűen kivonta volna magát minden áldozat alól a törökkel szemben való védelem céljaira, egyedül az uralkodótól és a külső tartományoktól várván segítsé1 1643 febr. 25. (Iratok, 133. sz.)