Ember Győző: A m. kir. Helytartótanács ügyintézésének története, 1724-1848 (Budapest, 1940)

I. Az ügyintézés 1724—1783

I. 1724—1783. Barokk pompával, ünnepélyes keretek között iktatták be 1724. március 21-én a pozsonyi királyi várban a magyar királyi helytartótanácsot, a töröktől nemrég víszszafoglalt ország új központi hatóságát, amely az első felelős magyar minisztérium felállításáig megszakítás nélkül, a Bach-korszak után pedig a kiegyezésig működött. Az uralkodót a beiktatáson gr. Sinzendorff Fülöp Lajos udvari kancellár

1 és gr. Kobenzl Gáspár udvari főmarsall képviselték, akikkel együtt Mannagetta János György udvari kancelláriai tanácsos, a titkos tanács előadó titkára is elindult március 20-án Bécsből Pozsonyba. A királyi biztosokat Magyaróvárott a nádor hírnöke várta, aki nyomban lóra ült és jelentette Pozsonyban érkezésük idejét, hogy fogadtatásuk a március 16-án kelt királyi rendeletben előírt módon történhessék. Amint a díszes kocsisor áthaladt a magyar határt jelző hidacskán, megszólaltak az ott felállított ágyuk és erre a jelre a pozsonyi vár és város tüzérsége is leadta az első díszsortüzet. Majd a másodikat, amint a menet átkelt a Dunán, a harmadikat pedig, amikor a díszes fegyverzetű polgárság sorfala előtt, dobpergés közepette a Sötét Kapuhoz érke1 Bídermann, H. I.: Geschíchte der österreichisohen Gesammtstaatsidee, II. Abt., Innsbruck, 1889. 58—59. 1. abban, hogy a beiktatáson az uralkodót az udvari kancellár képviselte, azt látja, hogy „összbírodalmi tisztviselő avatkozott magyar ügyekbe" és abból, hogy a magyarok ez ellen nem tiltakoztak, arra következtet, hogy az egységes összbirodalom gondolatába és tényébe belenyugodtak. Holott Sinzendorff nem mint udvari kancellár vett részt a beiktatáson, hanem mint a király bizalmasa. Megbizatása tisztán személyi jellegű volt, állásával semmiféle összefüggésbe sem hozható, amint az egykorúak sem hozták és így ellene természetesen nem is tiltakoztak.