Avar Anton (szerk.): A Hunyadiak címereslevelei 1447-1489 (Budapest, 2018)
Előszó
a_hunyadiak_cimereslevelei_1447_1489_0115_bent.indd 7 2019.01.16. 10:25:15 Előszó Az olvasó kezében tartott forráskiadvány Hunyadi Mátyás magyar királlyá választásának 560., valamint születésének 575. évfordulója alkalmából a Nemzetpolitikai Államtitkárság által meghirdetett és a Magyarság Háza által koordinált 2018. évi Mátyás-emlékév keretein belül készült el. A közgyűjtemények, így a Magyar Nemzeti Levéltár számára is kiemelt fontossággal bírnak az emlékévek, mert a napi munka ellátása mellett lehetőség nyílik időtálló alkotások, maradandó eredményeket hozó projektek vagy tudományos munkák megvalósítására. Túlzás nélkül állítható, hogy Hunyadi Mátyás a Magyar Királyság legismertebb és egyben legnépszerűbb uralkodója volt. A közhiedelemmel ellentétben azonban, dacára, hogy kiemelkedő tehetség volt a 15. századi magyarországi politikusok sorában, saját korában aligha lehetett kedvelt személy. Remekül érvényesítette ugyanis uralkodói hatalmát, ellenfeleit pedig kíméletlenül félreállította. Ez utóbbi legfényesebb bizonyítéka talán az, hogy az ellene szervezett három lázadást (1459, 1467, 1471), valamint az 1474-es belpolitikai válságot (ráadásul távollétében, hisz akkor Boroszlóban volt ostromzár alatt) is sikeresen felszámolta. Hunyadi Mátyás volt az első a magyar uralkodók sorában, aki a jelentősen megnövelt királyi jövedelmekből folyamatosan fegyverben tartott zsoldossereget szervezett. Reálpolitikusként pontosan tisztában volt az Oszmán Birodalom erejével, és óvatos, védekező háborúival nem kívánta maga és országa ellen fordítani a teljes szultáni hadigépezetet. Sikeres nyugati hódításai valójában a korban megszokott klasszikus, dinasztiák közötti harcoknak tekinthetők. Túlzás nélkül állítható az is, hogy a címereslevelek a levéltárakban őrzött dokumentumok közül a szakmai és a laikus közönség számára is a legismertebbek és legnépszerűbbek, hiszen jogi jelentőségük társadalmi besorolást határozott meg. Aki rendelkezett ilyennel, az – levéltárának más, féltettebb darabjai mellett – a legszívesebben ezt mutogatta, a címereslevél birtoklása ugyanis presztízst jelentett az életben, legyen az kisnemes, köznemes, arisztokrata vagy akár városi birtokos tulajdonában. A címereslevelek iránti tudományos érdeklődést épp ezért jóval megelőzte a hétköznapi érdeklődés, a mindennapi emberek általi közismertsége. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára már régóta egyik legfőbb gyűjtője a címeresleveleknek. A gyűjtés mellett alapfeladata az is, hogy ezt a forrástípust – azon túl, hogy a digitális kor technikai követelményei szerint nemcsak eredetiben, hanem adatbázisba építve is a kutatók rendelkezésére bocsássa – megfelelő szakmai színvonalon tudományos kiadványban is közreadja. Ha tehát a Hunyadiak címeresleveleit adjuk közre, méltán számíthat a kötet sikerre. Tekintettel a címereslevelek említett népszerűségére, publikálásuk már a 19. században megindult, de vajon azon túl, hogy mindig újabb és újabb darabok kerülnek elő, mi indokolja még újbóli megjelentetésüket? Tudományos szempontból persze kiemelten fontos a forrásszövegek lehető legjobb kiadása, jelen esetben azonban mégsem ez a legfőbb indok, hiszen legnagyobb részük különböző publikációkból már régóta ismert, s a modern technika segítségével akár a képek is elérhetőek, hiszen bármikor megnézhetjük őket akár mobiltelefonon is. Kötetünk újdonságát valójában az adja, hogy valamennyi Hunyadi-kori címereslevél képe és a szövege egymás mellett tanulmányozható; és ereje is éppen ebben van, hiszen egy eddig szétaprózott tudást gyűjtöttünk most egybe. Ugyanakkor újra is gondoltuk mindazt, amit elődeink mondtak ezekről a művészeti szempontból is nagyon jelentős emlékekről, mondhatni műtárgyakról. Minden darabhoz külön kis – történeti, heraldikai, művészettörténeti szempontokat egyaránt érvényesítő – tanulmány készült, amelyekben számos új gondolat, összefüggés villantja fel a 15. századi Magyarország mindennapjait. Jobbágyok, polgárok, kis- és köznemesek, bárók, városok, a társadalom minden rétege képviselteti magát a kötetben. Az eddigi szakirodalom ismerete meggyőzött minket arról, hogy csak így, együtt, valamennyi darab ismeretében szabad értékelni a címeresleveleket. Biztos vagyok benne, hogy nem sikerült minden problémát megoldanunk (bár ez nem is volt célunk), és számosat csak felvetettünk, ugyanakkor a kötet lehetőséget ad arra, hogy a Hunyadiak címeresleveleit együtt lehessen tanulmányozni, így a közöttük lévő összefüggések bizonyosan előbb feltárulnak a kutatóknak, olvasóknak. 7
