Avar Anton (szerk.): A Hunyadiak címereslevelei 1447-1489 (Budapest, 2018)

XL. A Feer család címereslevele, 1488

a_hunyadiak_cimereslevelei_1447_1489_0115_bent.indd 250

2019.01.16. 10:28:52 Az először 1487-ben Mátyás felhatalmazásánál fogva Nikolaus von Köckeritztől, majd 1488-ban közvetlenül a királytól kapott címer a két oklevél szövegében és miniatúráján két apró különbséggel egyformán szerepel: ezüst mezőben fehér (ezüst?) karmú és fogú ágaskodó vörös oroszlán, a sisakdíszben pedig a vörös–ezüst sisaktakarókból korona vagy tekercs közbejötte nélkül, közvetlenül kinövő vörös oroszlán látható benne. Az egy év különbséggel adományozott két címerváltozat közötti mindkét különbség felfogható címerjavításnak, a címer előkelőbbé tételének is: az egyik az, hogy az oroszlán előszörre fehér (ezüst?) karmai másodjára aranyszínűek lettek, a másik pedig az, hogy a sisak az első oklevél festményén még csak csőrsisak, a másodikon azonban már a nyugati heraldikában magasabb rangúnak számító pántos sisak. A sisak megváltoztatása azonban valószínűleg nem Mátyáshoz, illetve az 1488. évi adományhoz köthető, mivel ezen az oklevélen – későbbi stílusából, szokatlan, a korra nem jellemző keretdíszéből megállapíthatóan – egyértelműen utólagos a címerfestmény,

1024 azaz Mátyás kancelláriáján eredetileg valamilyen oknál fogva üresen hagyták a helyét, és csak később, vélhetően a 17. század során, az akkor már elterjedtebb pántos sisakváltozatot alkalmazva pótolták. Az oklevélszöveg – amely ténylegesen 1488-ban készült – nem tér ki a sisak típusára, viszont az ugyanazon a kancellárián ugyanaznap kelt két másik, szintén luzerni rendeltetésű, a Ritzi és a Sonnenberg családok számára kiállított címereslevél miniatúráin egyformán csőrsisak látható, ami azt valószínűsíti, hogy a második Feer-címeren is annak kellett volna lennie. A címer mázaival kapcsolatban megjegyzendő, hogy annak ellenére, hogy a német nyelvű leírás mindkétszer fehér (wiss ill. weiss) pajzsmezőt és sisaktakarókat említ, ezeket ezüstnek kell értenünk: egyrészt, mert a címertan elméletileg nem ismer fehér színt, csak ezüstöt, másrészt pedig a fehér alapon vörös oroszlán vétene az alapvető ún. színszabály ellen, amely kizárja ezt a párosítást, a vörös címerkép ezüst mezőben való alkalmazását azonban megengedi. A fogak és karmok 1487-ben még szintén fehérnek nevezett színét felfoghatjuk természetesnek, azaz fehérnek is, bár nem elképzelhetetlen egy ezüsttel fegyverzett vörös oroszlán sem. A szakirodalomban van, aki azt feltételezi, hogy másodszorra az oroszlán színe is megváltozott, abból kiindulva, hogy az 1487. évi szöveg a címerállatot aranybarnának (goldfarwen brun), nyelvét viszont vörösnek (rot), míg az 1488. évi oklevél mindkettőt vörösnek (rot) nevezi,

1025 mások szerint viszont a két kifejezés egyformán a vörösre vonatkozik.

1026 Az oroszlános címer használata jól kimutatható a későbbiekben. A buttisholzi kastély homlokzatán az 1570-es évszám alatt a pántos sisakos, már sisakkoronával is kiegészített címerváltozat látható kőbe vésve, a Sidler-címer társaságában.

1027 1588-ból fennmaradt Jakob Feer ugyanezen címert ábrázoló pecsétje.1028

A német területeken szokásos módon a Feer család is beemelte címerébe a megszerzett birtokok címereit, s így változatos, az adott családtag birtokában éppen az adott időpontban lévő uradalmak, települések jelvényeinek kombinációját tartalmazó címerváltozatok jöttek létre.

1029 A. A. a Feer-oklevélben címerbővítésről vagy címerváltoztatásról van szó (Seyler 1885, 389.).

1024 Vivis 1905, 84. A keretdíszről Balogh Jolán annyit mond, hogy az „szokatlanul naturalisztikus”, de nála nem merül fel

annak későbbi keletkezése (Balogh 1985, 293.).

1025 Hae�iger 1923, 85.

1026 Vivis 1905, 83–84.

1027 Fényképe: https://blog.nationalmuseum.ch/wp-content/uploads/2018/03/Wappen-Pfyffer-Feer.jpg (hozzáférés ideje:

2018.12.13.). A Sidler-címert ld. Vivis 1905, Taf. XIII., No. 100.

1028 CH-StALU-PA 181/79 (digitális képe: https://query-staatsarchiv.lu.ch/detail.aspx?ID=1847084, hozzáférés ideje:

2018.12.13.).

1029 Vivis 1905, 82–85., a címerváltozatokat ld. uo. Taf. IX., No. 27–31.

250