Avar Anton (szerk.): A Hunyadiak címereslevelei 1447-1489 (Budapest, 2018)
A Mátyás-kori címereslevelek helye a miniatúrafestészet történetében
a_hunyadiak_cimereslevelei_1447_1489_0115_bent.indd 19 2019.01.16. 10:25:15 lása azonban a gótikus tradíciót követi. A keret vékony lécek közé zárt levélkötege, a sarkok piramidális csiszolású ékkövei ugyanakkor all’antica motívumok. Ho�mann Edit még látta az eredetit, így jutott a fenti következtetésre. Balogh Jolán az oklevelet kifestő kezet később csupán az „első címerfestő” követőjének tartotta. 90 Ránk maradt viszont a címeres nemeslevél megújítása a címerbővítéssel, amelyet II. Ulászló adományozott 1494. január 28-án, Budán. 91 Ennek szinte minden motívuma azonosnak látszik az öt évvel korábbi armális képével: a keretben a lécek közé fogott levélköteg, a gótikus sisakfoszlányok, és persze maga az oroszlán�gura. Stilárisan is, ikonográ�ailag is különös megoldás, hogy a félköríves keret felső részéhez kívülről két, farkával egymáshoz kötött, erősen stilizált del�nalak tapad. Testük rózsaszínű, a róluk lefoszló indák visszája kék; szájukból piros közepű kék virágkehely sarjad. Ezt az oklevelet Ho�mann Edith nem attribuálta az „első címerfestő”-nek. A miniátor azonban kétségkívül egyéniség, akinek más művei is előbukkanhatnak még; Radocsay Dénes nem véletlenül emlegette vele kapcsolatban Kálmáncsehi Domonkos – 1492-ben másolt – párizsi imakönyvét. 92 Kanyarodjunk vissza a Mátyás-korhoz, és tekintsük át a bevezetőben jelzett másik problémát, az armálisok nyújtotta összképet. Mit mondanak az armálisok a korszak miniatúrafestészetéről általában? Pontosítva a kérdést: megírható-e önállóan az armálisok stílustörténete? Induljunk ki a Bakóc család korábbi armálisából, amelyet a família felemelkedését megalapozó erdődi Bakóc Bálint titeli prépost – és rajta keresztül három testvére – kapott az uralkodótól, ugyancsak Mátyás királytól 1459-ben. Ezen nem érződik semmilyen különleges divat hatása, kvalitását tekintve egyáltalán nem lóg ki a korszak átlagából. Az oklevél élén áll a címerkép. Széles, rózsaszínű keret veszi körül, amelyet belül sötétvörös sáv kísér, azt a benyomást keltve, mintha a keret térhatású volna, mintegy ablakot formázva, amelyen át bepillanthatunk. A háttér zöld, ecsetarannyal mintázott; középen áll a kiterjesztett szárnyú, rózsaszínű ruhás angyal, amely a címerpajzsot tartja. Ruháját ékköves gallér zárja, szőke haját gyöngyös homlokpánt szorítja le. Szárnya színe rózsaszín, belseje kék. Feje fölül laparany sugarak indulnak lefelé és terülnek szét alakja mögött. A pajzs térhatású, komoly kiterjedése van; heraldikailag balról tekintünk le rá. A címerábra – a balra forduló, vörös félkerékből növő természetes színű szarvas, homlokán apró aranykereszttel – úgy helyezkedik el, mintha térben álló �gura lenne, nem csupán lapos kép a pajzson; több helyütt is túlnyúlik a pajzs mezején. És bár a festés meglehetősen elnagyolt, nincs híján a kvalitásnak; az angyal pár vonallal felrakott arcvonásai, vagy a szarvas �gura modellálása mutatja, hogy rutinos miniátorral van dolgunk. A pajzs alatt mondatszalag ível, erősen kopott, minuszkulás felirata (feloldva a rövidítéseket): Frater Valentinus prepositus Tituliensis. A címerkép összességében megfelel a kor jó átlagának. Ikonográ�ája kevésbé konvencionális: hiányzik a pajzsról a sisakdísz, és a mondatszalag, amely az adományos nevét és titulusát tartalmazza, egyedi eset. A szöveg a címert egyébként nem írja le. A címertartó angyal néhányszor viszszatér a kor heraldikájában, Bakóc Bálint megrendelésében tehát nem volt semmi különleges. A címertartó angyal motívuma néhány év múlva visszatér Késmárk városának címereslevelén (1463. január 17.), csak éppen lélegzetelállítóan magas színvonalon. 93 Maga a típus, a pajzsot tartó angyal alakja, korábban is ismert volt, de – „feltehetőleg a németalföldi festészet hatására” – az angyal itt valóságos alakká vált. Érdemes tovább idézni Balogh Jolán ihletett, évokatív leírását: a festő „[a] kiegyensúlyozott, szimmetrikus kompozícióval, a részletek �nom rajzával... ünnepi hangulatot varázsolt köréje. Az előkelő környezet, a pluviále redőinek puha leomlása, a hatalmas szárnyak merész ívelése mind gyengéd kísérői a fürtös hajú, bájos angyalalaknak.”94 Ellenpontul a címereslevél egy hónappal később, a szepeshelyi konvent által készített másolatát idézi, amely nagyságrendekkel gyengébb kvalitású munka. 95 A Császár István váradi kanonok számára egy évvel korábban készült armális (1462. január 9.) felülete erősen le90 Balogh 1985, 2 93–294. 91 Radocsay 1965, 1. kép. Erről az oklevélről bővebben a jelen kötetben a No. XLIV. alatt. 92 Radocsay 1965, 247–248. 93 Ld. a jelen kötetben a No. X. alatt. 94 Balogh 1985, 290. 95 Képét közölte: Balogh 1966, II., 477., 479. kép 19
