Avar Anton (szerk.): A Hunyadiak címereslevelei 1447-1489 (Budapest, 2018)
XXX. Kossuthi Miklós címereslevele, 1479
a_hunyadiak_cimereslevelei_1447_1489_0115_bent.indd 187 2019.01.16. 10:28:13 véltár Pecsétgyűjteménye őriz egy ismeretlen birtokostól származó, vörös viaszba nyomott, feltehetően 19. századi Kossuth-címeres pecsétet, 801 amelyen, az eredetihez képest tükrözött pozícióban, pázsiton jobb felé fordult, ágaskodó, mellső végtagjai között hármas liliomot tartó kecske látható, a pecsét jobb alsó sarkában pedig egy magyarnak látszó bajuszos emberfej tűnik fel sapkában. A pajzson korona nyugszik. Amennyiben �gyelembe vesszük R. Kiss István tanulmányának802 azon megállapítását, miszerint a magyar heraldika az egyébként természetellenes módon lebegő címeralakzatokat idővel igyekezett valamilyen alátámasztással ellátni, ezen fejet tekinthetjük akár e címeralak támasztékának is. A családi levéltár egy 1810. évi iratán803 háromféle Kossuth-pecsét is látható, amelyek közül kettőn jobbra fordult, mellső lábai között hármas liliomot tartó növekvő kecske előtt egy kis, prémmel szegett sapka látható, a sisakdíszben a kecskével és a liliommal, a harmadikon viszont egész alakos ágaskodó kecske tart hármas rózsát, előtte nehezen azonosítható tárggyal, a sisakdíszben pedig az előbbi két címerképhez már kitárt sasszárnyak is társulnak. Kossuth Lajos halotti címerén (1894) az említett teljes alakos ágaskodó kecskebak háromfelé ágazó vörös rózsát tartva már hármas halmon áll, méghozzá osztatlan kék mezőben, a sapkaszerű tárgy hiányzik, a sisakdíszben pedig a koronából kinövő, mellső lábaiban hármas rózsát tartó címeralakot két kitárt fekete sasszárny fogja közre, a sisaktakarók pedig a 17. századtól állandósult magyar heraldikai divat szerint kék–arany, illetve vörös–ezüst színűek. 804 T. A. 801 HU-MNL-OL-V 26 - 30. tábla - No. 21. 802 R. Kiss 1903 (három részletben). A cikk ilyen jellegű megállapításait némiképp árnyalja Kálmán Dániel munkája (Kál mán 2015, 124–127.) 803 HU-MNL-OL-P 439 - 1. - 1810 - No. 3. 804 HU-MNL-OL-P 439 - 3. - No. 6–7.; vö. Siebmacher – Ungarn, 329. (Taf. 248.) 187
