Avar Anton (szerk.): A Hunyadiak címereslevelei 1447-1489 (Budapest, 2018)
A Mátyás-kori címereslevelek helye a miniatúrafestészet történetében
a_hunyadiak_cimereslevelei_1447_1489_0115_bent.indd 18 2019.01.16. 10:25:15 maradt fenn, amely az első világháború idején eltűnt. 77 Szerencsére megőrződött mindkét armálisuk, az 1459. szeptember 3-án kapott szerényebb kvalitású – ezt Bakóc Bálint titeli prépost szerezte, ő volt Bakóc Tamás nagybátyja –,78 és az 1489-ben szerzett, igen gazdagon díszített is. 79 Az 1489-es armális miniatúraképe meglehetősen nagyméretű. 80 Színei, kompozíciója, ecsetkezelése kétségtelenül megegyezik a Cassianus-kódexet alkotó kezek egyikével, illetve annak egyik modusával. A sisaktakarót a festő zöld színű akantuszfolyondárrá alakította át, amelynek lassan hullámzó ágainak végén egy-egy kék színű virág ringatózik. A háttér bordó. A címerábra, a félkerékből növő szarvas �gurája éppúgy van megformálva, mint a Cassianus-kódex egyik lapján (fol. 90r ) a pihenő kecskék. 81 A korszak budai címeresleveleinek olyannyira más – egységesen más – a stílusa, hogy látszik, egyedi választásról, egyszeri megbízásról van szó.82 Nehéz benne nem megpillantani a megrendelőnek ugyanazt a biztos kvalitásérzékét, amely lazúrhímzéses kazulakeresztjét83 vagy az all’antica ponti�kális pecsétje megrendelését, és amely az esztergomi székesegyház oldalánál álló halotti kápolnája – a Bakóc-kápolna – építészének kiválasztását, a kupolával fedett, centrális tér modern építészeti gondolatát is meghatározza majd bő másfél évtizeddel később. 84 Mátyás király kincstárából is szerzett meg fontos darabokat, így például a király trónkárpitját, amelyen a királyi címert a sajátjával fedette le, és minden valószínűség szerint ő kaparintotta meg a Mátyás-kálváriát is, amely átvészelte a századokat és ma is megvan Esztergomban. A Bakóc-címereslevél megerősíti a Cassianus-mester működésének eddig is nyilvánvaló helyszínét, Budát, és az 1489-es évszáma is jól illik az 1490 körül készült kódexek datálásához. Hogy a Cassianus-mester meddig maradt nálunk, továbbra is vita tárgya; Ho�mann Edith egy újabb armálissal vélte kimutathatónak jelenlétét 1498-ban. Ekkor kelt ugyanis Somogy vármegye címereslevele, amelynek címerminiatúráján a sisakfoszlányok pazar, sokszínű akantuszfolyondárrá alakulnak át, az indák végén gömbszerű, bimbóba zárt virágfejekkel. 85 Ez a stílus, ezek a motívumok – de még a színek is – kétségkívül erősen kapcsolódnak a nyolc-kilenc évvel korábban készült budai kódexek �orális dekorációjához, annak is igen magas kvalitásához. Ez a probléma azonban már a Jagelló-korba vezet át. Ugyancsak van Jagelló-kori szála annak az 1489-ben, Budán keltezett címeres nemeslevélnek is, amelyen Ho�mann Edith a Bibliotheca Corvina ún. „első címerfestő”-jének kezét ismerte fel.86 Ez a kéz több tucat olyan kódexbe festette bele a király címerét, amelyek eredetileg mások tulajdonában voltak, vagy csupán könyvárusi forgalomba szánták őket, de végül a Corvinában kötöttek ki. Címerképe igen karakteres, és egyszerű, virágos lapszéldíszei is azok, de korábban kevésbé próbáltak más díszítményeket is neki tulajdonítani. Legutóbb Zsupán Edina tett fel néhány alapvető kérdést – stílusimitáció, stílus és modus viszonya – e miniatúrafestő működésével kapcsolatban, és izgalmas válaszokat is adott. 87 A IV. Vencel könyvei közül Mátyáshoz jutott három kódexbe ez a kismester festette bele a magyar király címerét; a római Biblioteca Casanatense Encylopaedia medicájában kivételesen nagy méretben, jókora indák keretében. A nevezetes címereslevél 1489. július 22-én kelt Budán, az adományos három zenggi család, köztük Antonio de Ponte �ai és a de Castelliono et de Mediolano család. 88 Maga az oklevél feltehetően elpusztult, csak fekete-fehér reprodukcióját ismerjük. 89 A nagyfejű oroszlán�gura kétségtelenül ugyanolyan, mint az „első címerfestő” valamennyi – amúgy miniatürizált – oroszlánalakja, a sisakfoszlányok formá77 Kosáry 1970, 6 56–657. 78 Ld. a jelen kötetben a No. VII. alatt. Bakóc Bálintról: Ritoókné 2002. 79 Ld. a jelen kötetben a No. XLII. alatt. Vö. Bubryák 2013, 71–72., 32. kép, valamint a III. színes kép. 80 Az armálist 2012. szeptember végén tanulmányozhattam Bécsben; a munkát Stephan Erdődy szíveskedett engedélyezni, a jelzetet Fazekas István segített azonosítani – mindkettejüknek hálás köszönettel tartozom (Mikó 2014a, 239–240., 22. kép). 81 Mikó 2014a, 21. kép. 82 Radocsay 1964, 61–68. 83 Pannonia Regia 1994, 533–534. (No. X-52.) (László Emőke); Bubryák 2013, 49–50. 84 Balogh 1955; Horler 1987. 85 Kaposvár, Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára, HU-MNL-SML-DL 91. (fényképei: DF 268268.). Borsa 1984. 86 Hoffmann 1929, 83–84. 87 Zsupán 2017, 274–282., 291–292., 296–298. 88 Ld. a jelen kötetben a No. XLIV. alatt. 89 Balogh 1966, II. 496. kép 18
