Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei III. (Budapest, 1988)
II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok
Már az 1945. márc. 1-én tartott intézőbizottsági ülésen felmerült a nyomdaipari szakmákat - a könyvnyomdai munkásokat, a grafikusokat, litográfusokat, valamint a könyvkötőket - egyesítő új szakszervezet, a Grafikai Unió létrehozásának terve. Ahogy az ülésen Brumiller kihangsúlyozta, az egyesülés kérdésében a könyvkötők és a litográfusok vezetői vele együtt elutasító álláspontra helyezkedtek. "Ez a szakmák széttagoltsága miatt nem volna helyes. Erdélyben és Jugoszláviában kényszerű körülmények hatása alatt jött létre az Unió - fejtette ki -, de ott sem vált be." Szlovákiát viszont - ahol már az első csehszlovák köztársaság ideáén eredményesen működött a Grafikai Munkások Egyesülete - nem említette. A paritást illetően is merev maradt. Noha több szakszervezet vezetősége opponálta, hogy a vezetőségekben a két párt funkcionáriusainak aránya 50-50 százalékos legyen, mindazon szakszervezetek, ahol a tagság zöme szociáldemokrata volt - mint a vasasoknál és a nyomdászoknál -, eltértek a paritás ilyetén felfogásától, a többséget képviselő párt javára. Az ország fővárosának felszabadulása után a nyomdászok viszonylag gyorsan újították fel hagyományos szervezeti formáikat. Márc. 5-én már a Typographia Sport Egyesület is működött, birtokba véve a népligeti Diákstadiont. Máj. 27-én tartotta a nagymúltú, s a legtöbb tagot tömörítő szakág, a Kéziszedő Kör első szabad közgyűlését. Augusztusban már minden szakági kör a Budapesti Betű- és Tömböntők, a Budapesti Korrektorok és Revizorok, a már említett Kéziszedők, a Budapesti Hírlapszedők Köre és a Magyarországi Gépmesterek és Nyomók Egyesülete is - megindította érdekvédelmi és szakmai nevelő munkáját. Ezek a testületek és a segélyzö egyesület alkották a nyomdászszakszervezeten belül azt a mintaszerű gépezetet, amely a szervezet tagjait és vezetőit egyaránt büszkeséggel és nagyfokú szakmai öntudattal töltötte el. A Magyarországi Könyvnyomdai Munkások Egyesülete - az "anyaegyesület" súlyos anyagi veszteségeket szenvedett. Akár a pénzügyi alapok csappanását, akár pedig a szakszervezeti ingatlanok jövedelmeinek kimaradását tekintjük - nem is beszélve a tagdíjak fizetésénél bekövetkezett "háborús rövidzárlatokról" -, a nemrég még tekintélyes vagyonnal rendelkező testület fizetési zavarokkal! küszködött. Ebben korántsem az "átmentési politika" - hiszen az zárt falat emlet a nyomdászság és a hungarista mozgalom közé - sikertelenségét kell látnunk, hanem a hazai gazdasági élet gyors hanyatlásának ezen a téren is megmutatkozó tüneteit. A litográfusok segélyező egyesületének, a Senefelder Egyletnek febr. 2-án tartott első választmányi ülésén az elnöki„megnyitó beszédben a szervezet hagyományaival ellentétben Bakacsi Lajos, ügyvezető titkár kénytelen volt kijelenteni: "Az egylet segélyeket nem tud fizetni, mert nincs pénz". A nyomdász segélyezőegyesület - amely három hónapos szünet után 1945. márc. 29-én tartotta első választmányi ülését Schillinger Lajos elnökletével - a pénzügyi nehézségek ellenére is gyorsan a szakszervezeti munka egyik motorjává vált. A rokkantsági ügyek, a reaktiválások, az árvagondozás, a munkanélküli segélyek folyósítása, a különféle egyéb segélyek, a szakszervezeti házak és az egyesületi helyiségek tatarozása, a pünkösdfürdői strand fenntartása, a vidéki csoportok és az észak-erdélyiek segítése, a hadifogságból, s a deportálásokból visszatérők ügye, a nyomdászévkönyv megjelentetése, a Gutenberg házban lévő mozi újraüzemeltetése, mindmind olyan feladatot jelentett, amely a nyomdásztársadalom szinte minden tagját érintette. Az illetékeket két alkalommal is emelték, de a munkanél-