Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei II. (Budapest, 1985)

III. Krónika

5 tagú bizottságnak, amely az 1962-es „Szerkesztési alapelvek"-et összeállította, és ezzel évtizedekre meghatározta a levéltárak belső, feldolgozó tevékenységét. 1961-től 1979-ig a Budapesti Történeti Múzeum munkatársa, 1973-tól az újonnan létrehozott Várostörténeti Osztály vezetője volt, azonban kutatásai során ekkor sem szakadt el a levéltáraktól. Bekapcsolódott a Magyar Országos Levéltár úrbéri tabellákat feldolgozó nagy vállalkozásába: „Az úrbéres birtokviszonyok Magyarországon Mária Terézia korában I. Dunántúl" című kötet számára Baranya, Fejér, Mosón, Tolna megye adatait állította össze. Kollektív munka keretében új eredményeket ért el a számítástechnika levéltári és társadalomtörténeti alkalmazása terén. Megalakulása óta (1971) tagja volt a Veszprémi Akadémiai Bizottság Kézművesipartörténeti Munkabizottságának, amely „A magyarországi céhes kézműipar forrásanyagának katasztere" című, 2 kötetes katalógusában először dolgozott fel számítógép segítségével levéltári anyagot. A kötetekhez az azonosítást szolgáló, 3 nyelvű mesterségnév szótárt Nagy Lajos készítette. A Bácskai Verával közösen írt monográfiában („Piacközpontok, piackörzetek és városok Magyarországon 1828-ban. Budapest, 1984."), amelyet újszerű megállapításai miatt korszakalkotó teljesítménynek neveznek, a számítástechnikát már nemcsak a konkrét kutatáshoz, a feltárt anyag számbavételéhez, hanem a történelmi elemzéshez is alkalmazta. Nagy Lajos 1979-ben már súlyos betegen került vissza a levéltáros pályára, és a Módszertani Osztály munkatársaként továbbképzési ügyekkel, az egyházi levéltárak kérdéseivel, valamint munkautasítások szerkesztésével foglalkozott. 1980-tól meghívást kapott a Szegedi József Attila Tudományegyetem Újkori Magyar Történeti Tanszékére, ahol 4 éven keresztül oktatott. Szakmai munkája során - korábbi székesfehérvári tapasztalatait felhasználva igen sokat tett az egyházi levéltárak alapvető segédleteinek mielőbbi kiadása érdekében. Szerkesztésében jelent meg 1983-ban az evangélikus, majd a katolikus egyházi levéltárak iratainak fondjegyzéke. 1983-ban az egyházi levéltárosoknak igen nagy sikerű továbbképzést szervezett, amely alapozó jellegű volt a következő évek rendezési, segédletkészítési munkáiban. Élete „második levéltáros korszakának" utolsó munkája ismét a területi levéltárak fondjegyzék-szerkesztési problémáinak vizsgálata volt. Tisztában volt azzal, hogy bármennyire beváltak a legtöbb területen az általa is szerkesztett 1962-es „Alapelvek", az új iratok beszállítása és az ezekkel kapcsolatos rendezési kérdések megoldása érdekében tovább kell lépni. Az új utasítás alapkoncepcióját még elkészítette, de a munka maga torzóban maradt. Utolsó tudományos munkája, a Bácskai Verával közösen összeállított „Széchenyi István pesti tervei" című levelezés kiadvány még elkészült, és 1985-ben posztumusz megjelent. Dóka Klára