Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei II. (Budapest, 1985)
I. Levéltári kérdések
Végül érdemes foglalkozni a vízitársulatok tervtáraival, amelyek - ahogyan ma is - tervezői és kivitelezői tevékenységet egyaránt folytattak. Saját terveik között a létesítményekre vonatkozó terveket, ártéri térképeket, érdekeltségi kimutatásokat, kisajátítási és ártérfejlesztési terveket egyaránt találunk. Ezeket az anyagokat az iratokkal közösen kezelték, szétválasztásukra legfeljebb csak nagy alakjuk miatt került sor. A műtárgyakhoz és egyéb létesítményekhez az illetékes törvényhatóságtól kértek vízjogi engedélyt, és mint építtetők a tervek jóváhagyott példányát visszakapták. Ha az építkezéseket házi kezelésben oldották meg, a vállalkozók számára kiviteli részletrajzokat készítettek, és az eredeti dokumentáció tervezői és engedélyes példánya a társulati irattárban maradt. Ha azonban a munkát önálló vállalat hajtotta végre, az egyik példányt rendelkezésére bocsátották, és annak tervtárába került (pl. Kisrábatoroki duzzasztó építése 1930-1933, Sió, Sárvíz kotrása 1920-1935 stb.). Áttekintésünkben a műszaki dokumentumok 18. század végétől a 20. század elejéig tartó fejlődésével foglalkoztunk, azzal a korszakkal, amikor e dokumentumok a levéltári anyagnak már számottevő részét képezték, azonban még nem következett be e területen a fénymásolással előidézett „iratrobbanás". A teljesség igénye nélkül az elmondottakból 3 következtetést vonhatunk le: 1. A tervek, térképek és a hozzájuk tartozó írásos dokumentumok szoros kapcsolatban vannak a levéltári anyaggal, amely kapcsolatot mindenféle rend kialakításánál meg kell őrizni. 2. Törekedni kell arra, hogy az utóbbi 70-80 évre vonatkozó hiátus a műszaki dokumentumokat illetően a levéltárakban megszűnjék, és a munkatársaknak mielőbb áttekintésük legyen a régi anyagokat is tartalmazó „kurrens" tervtárakról. 3. A gyakorlati élet alakította ki a fénymásolatok iránti igényt, amelyek segítségével a tervek minden érdekelt számára hozzáférhetők. Az új eljárás során vált egyértelművé, hogy a rajzos anyag és a korábban irattárakba olvadt szöveges dokumentum összetartozik, hiszen a 7-8 példányban lemásolt dokumentáció elszakadt az egyes regisztratúráktól. A fénymásolás ugyanakkor sok felesleges anyagot is eredményezett. A történeti tapasztalatokat figyelembe véve fontos, hogy megkeressük a valóban értékes példányokat, és a dokumentumok útjába oly módon avatkozzunk be, hogy ne csak a levéltári érdekeket védjük, hanem segítsük az irattárosok munkáját is.