Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei II. (Budapest, 1985)

I. Levéltári kérdések

kapcsolatos terveket, és ellenőrizte az elkészült csatornák, vízművek működését. A bonyolult építkezések egy részéhez azonban még a fővárosban is külföldi segítséget hívtak. (Pl. a Lánchíd, Alagút építése, gázvezeték, pesti vízvezeték létesítése külföldi tervek alapján történt.) A mérnöki hivatalok dokumentumainak nagyobb részét ebben az időben a térképek teszik ki. Köztük a lejtmérési térképek a legfontosabbak, amelyek készítését Budapesten a Fővárosi Mérnöki Hivatal 1873 után folytatta. A felmérés eredeti üvegszelvényei jelenleg is megvannak a BFL-ben. Az engedélyezési eljárás a polgári forradalom után egységesebb lett. A véleményező építőbizottmányok azonos hatáskörrel rendelkeztek, és a városkapitányok felügyelete alatt szerveztek bizottmányokat a mezővárosokban is. Pesten a Szépítő Bizottmány elvesztette „hatósági" jogkörét, utódjai kizárólag véleményező szervek lettek. Az építési engedélyt minden esetben a városi tanács adta meg, amely a tervet záradékkal vagy külön írásos engedéllyel megküldte az építtetőnek illetve vissza a véleményező bizottmánynak. A tanács illetékes osztályán azonban az 1860-as évektől egyre nagyobb szükség volt az engedélyezett tervekre. A véleményező és engedélyező szerv közötti megosztás legjobban a pesti anyagban figyelhető meg: amely terv nem található az Építési Bizottmány anyagában, az megvan a tanács VI. építési ügyosztályán. A műszaki vélemények és engedélyezési határozatok mindkét anyagban megtalálhatók, mint tükröződő iratok. Mivel a tervek egyik példánya az építtető magántulajdonába került át, a városi építkezések kivételével a tervek nem tükröződnek a levéltári anyagban. Az építő és kőművesmesterek vonatkozásában annyi változás volt, hogy a céhek bomlásával az Országos Építési Igazgatóság vizsgáztatta a leendő mestereket. A tervező építész és a kivitelező kőművesmester személye kezdett különválni, ami megmutatkozott a dokumentációkban is. Egyre gyakrabban találkozunk a rajzok tervezői példányaival, amelyek célja elsődlegesen az „építész" saját munkájának dokumentálása volt. Ha a tervező kivitelezte a munkát, a kisebb építkezéseknél kevésbé volt részletes a dokumentum, ha azonban más volt a kivitelező, nagyobb szükség volt az apró részletek pontos rögzítésére. (Pl. Hável építési vállalkozó tervtára kb. 5600 dokumentumból áll, igen sok részlettel, BFL XI. 814.). Érdemes megfigyelni a polgári forradalom utáni évtizedekben a kivitelezői és az engedélyezési hatóságok tervtárainak kapcsolatát. Erre az OL-ban őrzött Feszi hagyaték és a BFLben gyakorlatilag sértetlenül fennmaradt Ybl-anyag ad lehetőséget. Mindkét kivitelező tervező is volt, akik a városokban a tanács által engedélyezett tervek alapján dolgoztak. A jóváhagyott tervek egy példánya és olykor saját vázlatuk megtalálható anyagukban, amelyek alapján a kisebb építkezéseket rövid úton irányították. Nagyobb munkák esetén azonban a pallérokat el kellett látni részlettervekkel, elegendő számú másolattal, tervmagyarázattal. Ezeket az anyagokat pallér-terveknek nevezték. Mennyiségük a duplumok miatt - felülmúlja az eredeti anyagét. Készültek ezen kívül felülvizsgálati, átadási, ellenőrzési tervek (Kollaudierungspláne) is, amelyek az építkezés belső rendjét biztosították. Egyik tervfajta sem került a műszaki véleményező vagy az engedélyező hatóság elé. így a kivitelezők tervtárai - városi épületek esetén - gazdagabbak, mint az engedélyt adó tanács gyűjteményei. A részlettervek értéke nyilván kisebb, mint az engedélyezési terveké, de ezek is - bizonyos ideig - figyelmet érdemelnek (pl. elektromos tervek, gépészeti tervek). A kivitelezők tervtáraira a polgári forradalom utáni évtizedekben jellemző, hogy azokban legalább egy-egy komplett dokumentáció megtalálható, szemben a későbbi évtizedekben létrejött állami építésvezetőségek és építési vállalkozók - az adminisztráció bonyolódása miatt - csonka tervtáraival. Az 1850-1867 közötti időszakban a központi műszaki irányítás az Országos Építési Igazgatóság (1850-1853), a Katonai és Polgári Kormány Építészeti Osztálya (1853-1860),