Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei II. (Budapest, 1985)

I. Levéltári kérdések

E nyilvántartások a következők: - a telekösszeírások (Grundbuch- conscription), - telekkönyvek, telekfelmérési könyvek, - teleklevelek jegyzőkönyvei (Gewöhrprotokoll), - örökbevallási jegyzőkönyvek (Fassionsprotokoll), - telekátírási jegyzőkönyvek stb. A városi épületek terveit készítő építő-, kőműves-, ács- és kőfaragó mesterek a 19. század első felében céhes szervezetben dolgoztak, és csak akkor foglalkoztak önálló munkával, ha a tanácstól engedélyt kaptak és mestertársaik saját, céhes előírásaik alapján őket erre feljogosították. A mesterek tervezők és kivitelező vállalkozók voltak. Az épületek tervezését részben a helyi idősebb mesterektől, részben pedig a vándorlás során tanulták. Már a 18. század végétől kötelező volt a kőműves, ács, kőfaragó, asztalos, nyerges stb. inasok számára a vasárnapi iskolaként működő rajziskola elvégzése, az építőmesterek ezen kívül végeztek egyetemi tanulmányokat is. Rendszerint Bécsben, Münchenben vagy más külföldi városban szerezték felsőbb ismereteiket, a geometrákat és vízimérnököket képző Institutum Geometricumba nem iratkoztak be. Hogy egy-egy házhoz milyen rajzokat kellett készíteni, azt ebben az időben a céh határozta meg. Előírták alaprajzok, homlokzatok készítését, a méretek pontos kiszámítását, különösen ügyelve a metszetekre és részletrajzokra, valamint az épületek statikai vonatkozásaira. Az építőmesterek terveit - önállósulásuk után - vidéken senki sem ellenőrizte, csak a megrendelő (egyház, földesúr, megye stb.) döntött azok használhatóságáról. A szabad királyi városokban a 18. század végétől az építési ügyek a választópolgárság hatáskörébe tartoztak. E testület döntött utcák nyitásáról, középületek emeléséről, úthálózat fejlesztéséről stb. A gazdasági élet di fferenciálódásával azonban egyre több olyan probléma felmerült, amelyben e testület nem tudott határozni. így az egyes kérdések elbírálására bizottmányokat küldtek ki. E bizottmányok kezdetben alkalmi testületek voltak, amelyekben a város tekintélyes polgárai mellett szakemberek vettek részt. Szegeden például 1823-ban küldtek ki először építési bizottmányt, amelyben a városi földmérő is részt vett, 1837-1861 között Szépítő Bizottmány működött. Ez kezdetben csak az épületekről mondott véleményt az engedélyező magisztrátus számára, majd hatáskörét városrendezési kérdésekre is kiterjesztették. A bizottmány magán- és középítkezésekkel egyaránt foglalkozott. Az elbírálásra beterjesztett dokumentumok helyszínrajzok és alaprajzok voltak, mivel az ellenőrzés célja elsősorban az utcák vonalának betartása volt. A pesti Szépítő Bizottmányt 1808-ban József nádor hozta létre, és az 1848-ig közvetlenül a nádornak volt alárendelve. Tagjai voltak a városi tanács képviselői, a városi mérnök, egyegy építész és ácsmester. A bizottmány már kezdetben foglalkozott köz- és magánépületekkel, városrendezési kérdésekkel, sőt véleményt mondott az épületek stílusát illetően is. Rendelkezett a városépítési célokra létrehozott alappal, sőt 1848-ig maga volt az engedélyező. Minden jóváhagyott terv egy példányát megőrizte, amely terv alaprajzból, homlokzatból, metszetből állt. Az egyes ügyeket bizottmányi üléseken bírálta el, az itt hozott határozat egyik példányát a többi ügyirattal együtt saját regisztratúrájába helyezte. Egy-egy jelzet alatt a következő iratok fordulnak elő: a) terv (alaprajz, homlokzat, metszet) b) költségvetés, árvetés, jelentés (= műleírás), kimutatások, számítások, c) levelezés, szerződések, ülésjegyzőkönyvek másolata, tiltakozások, utasítások, d) engedély. Mint a felsorolásból látszik, az ország leginkább fejlődő és igen gyorsan épülő városában