Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei II. (Budapest, 1985)

II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok

végrehajtása egyöntetűségének biztosításával kapcsolatos jogszabályokat, feldolgozta és összeállította a földbirtokpolitikai vonatkozású tudományos és statisztikai adatokat.) III. Birtokrendező Osztály. (Feladata volt a juttatással kapcsolatos - fellebbezések, panaszok stb. - ügyek felülvizsgá­lása, a földreform céljára ingatlanok szerzése.) IV. Házhelyrendező Osztály. (Intézte a ház, házhelyek kezelésével és kiosztásával kapcsolatos ügyeket, a kastélyok és par­kok ügyeit.) V. Gazdasági Osztály. (Feladata volt a minta-, kísérleti-és tangazdaságok ügyeinek intézése, a földhöz juttatottak gazdálkodásának megszervezése, irányítása, támogatása és ellenőrzése, a megalakult szövet­kezetek és egyéb társulások ügyeinek, valamint a felmerült gazdasági szakügyeknek az el­intézése.) Ezeken kívül segédhivatala és számvevősége is volt az OFH-nak. Szervezeti felépítésé­ben nagyobb változás csak akkor történt, amikor a földművelésügyi miniszter 1946. április 12-én az Országos Telepítési Hivatalt, majd 1946. szeptember 25-én az Országos Műszaki Hivatalt megszűntette s ezek ügyköreit az OFH hatáskörébe utalta. Ekkor hozták létre az OFH Telepítési, majd a Műszaki Osztályát. A későbbiek folyamán a Hivatal ügybeosztásában igen sokszor történtek lényeges vál­tozások, elsősorban a földreform végrehajtása során kiadott újabb és újabb rendeletek kö­vetkeztében. Ezek eredményeként 1949-ben az OFH megszüntetése előtt közvetlenül - szervezeti fel­építése a következőképpen alakult: I. Igazgatási Főosztály. I/i. Személyzeti ügyosztály. (Feladata volt az OFH és a megyei hivatalok személy­zeti, szociális ügyeinek intézése, felügyeleti eljárások folytatása, ügyosztályvezetők kijelölése.) I/2. Ellenőrzési ügyosztály. (Feladata volt az OFH, valamint a mfh-ok ügymeneté­nek ellenőrzése, az ügyvitel egyszerűsítésére vonatkozó javaslatok elbírálása.) I/3. Költségvetési és pénzügyi ügyosztály. (Ügykörébe tartozott a költségvetés elő­készítése, a mfh-ok részére ellátmányok kiutalása, a földhivatalok pénzügyi vonat­kozású ügyeinek intézése, a dologi beszerzésekkel és papírtakarékossággal, vala­mint a földhivatalok gépjárműveivel kapcsolatos teendők ellátása.) I/4. Jogi és törvényelőkészítő ügyosztály. (Feladata volt a földreform végrehajtásá­val kapcsolatos jogszabályok - körrendeletek - és elvi határozatok előkészítése, valamint az általános természetű földbirtokpolitikai ügyek tárgyalása és jogi véle­ményezése.) I/5. Statisztikai ügyosztály. (Ellátta a földreformmal és általában a földbirtokpoli­tikával kapcsolatos statisztikai és egyéb tudományos adatok összeállítását és fel­dolgozását.) II. Földbirtokrendezési Főosztály. II/i. Dunántúli birtok- és házhelyrendezési ügyosztály. (Feladata volt Baranya, Fe­jér, Győr-Moson, Komárom-Esztergom, Somogy, Sopron, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyék birtok és házhelyrendezési ügyeinek irányítása és ezek fellebvi­teli fórumon való intézése. 8 II/2. Duna-Tiszaközi és az északi vármegyék birtok és házhelyrendezési ügyosztály. (Feladata volt Abaúj-Torna, Bács-Bodrog, Borsod, Budapest 30 km-es körzete,

Next

/
Oldalképek
Tartalom