Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei II. (Budapest, 1985)
II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok
KÁPOSZTÁS ISTVÁN: Adalékok az 1945-ös földreform történetéhez Az Új Magyar Központi Levéltár a felszabadulást követő agrárátalakulás történetének igen jelentős forrásanyagát őrzi. Ezek az értékes iratok az 1945-1950-ig működött Országos Földhivatal (OFH) tevékenysége során jöttek létre. E szerv iratanyaga 1961-ben került a Földművelésügyi Minisztérium központi irattárából rendezetlen állapotban az Országos Levéltár őrizetébe, amit az egykorú irattári rend alapján többéves munkával rendeztünk. A rendezésnél, majd a „Földreform 1945". cimű forráskiadványhoz - megjelent 1965-ben szükséges dokumentumok kiválogatásánál messzemenően figyelembe vettük az iratanyag tematikai feltárásának szempontjait. Jelen ismertetés e tematikai feltárásra és az újabb kutatásokra támaszkodik. Az ismertetés célja, felhívni a kutatók figyelmét a földreform végrehajtásában, elsősorban irányításában nagy szerepet játszott, legfelsőbb fórumként létrehozott Országos Földbirtokrendező Tanács (OFT) ügyintéző szerve, az Országos Földhivatal iratanyagának forrásértékére, és bizonyos eligazítást adni rövid hivataltörténet formájában a földreform végrehajtását felső fokon irányító szervek történetéhez. A földreform történetével már igen sokan foglalkoztak, ezzel kapcsolatban több értékes tanulmány jelent meg, amelyek annak a legkülönbözőbb oldalát világítják meg, de még elég sok a tisztázásra váró kérdés. Ezért gondoljuk, hogy az Új Magyar Központi Levéltárban őrzött OFH, a földreform legfelsőbb ügyintéző szerve fondjának ismertetésével elősegíthetjük a még tisztázatlan kérdések megoldását, ha másképpen nem, akkor úgy, hogy felhívjuk a kutatók figyelmét a témával kapcsolatos megoldatlan kérdésekre. Mielőtt a fond ismertetésére rátérnénk, helyesnek látszik, ha a fondképző szervezeti felépítésének és feladatának rövid áttekintését adjuk. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. március 15.-én kelt 600/1945. ME számú (sz.) rendelet (r.) a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhözjuttatásáról úgy intézkedett, hogy a rendelet végrehajtását a Földművelésügyi Minisztérium irányítása és vezetése alatt az OFT, a megyei földbirtokrendező tanácsok (továbbiakban mft-ok) és a községi földigénylő bizottságok (továbbiakban kfb-ok) végzik. Az OFT-t azzal a céllal hozták létre, hogy a földreform végrehajtását szabályozó 600/1945. ME alaprendelet és annak szellemében kiadott egyéb földművelésügyi minisztériumi rendeletek megvalósítása felett őrködjék és elvi vonalon irányítsa a rendeletek végrehajtását. Ezen általános feladatkör mellett az OFT konkrét feladata a következő volt: 1. döntés az állami birtokok megváltása és ezek felhasználására készített tervezetek ügyében, 2. megfelelő területek kijelölése telepítés céljára 1 , 3. mintagazdaságok és kísérleti gazdaságok részére megfelelő területek biztosítása, 4. zsidóktól elvett ingatlanok visszajuttatása, illetve részükre más ingatlan juttatása, 2 5. a hanyagul gazdálkodó juttatottak kimozdítása, az ingatlan újabb juttatása, 6. a mft-ok által hozott határozatok végső fokon történő elbírálása,