Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei I. (Budapest, 1982)
II. Igazgatástörténet, fondismertetések
se a parasztság, se szövetkezetei nem kapták meg, a munkás-paraszt szövetségen széles repedések keletkeztek. Az MKP bizalmatlanságát, kételyeit csak részben érteti meg, hogy fő politikai ellenfele, a kapitalista (dán típusú, szövetkezeti kapitalista) végcélt hirdető kisgazdapárt jelentős befolyásra tett szert a földtulajdonához ragaszkodó, az egyéni gazdálkodás iránt erős vonzalmat érző paraszti tömegek körében. (A kisgazdapárt az éles hatalmi harc során igyekezett is e pozícióját és a kommunista párt említett agrárpolitikai mulasztásait kamatoztatni. Már 1945 tavaszától-nyarától a lakosság többségét adó parasztságra utalva követelt nagyobb részt a végrehajtó hatalomból, melyben a baloldali pártokkal szemben kisebbségben volt. Sorra emelt szót a parasztság túlterhelése ellen, az agrárolló ellen, s az intézményes paraszti érdekképviselet megszervezése érdekében. A parasztok zöme, köztük az újbirtokosok többsége is, az 1945-ös, majd 1947-es választásokon nem a kommunista pártra szavazott. A belpolitikai harcban felmorzsolódó kisgazdapártból távozó parasztok egy töredéke a parasztpártba lépett, nagyobb részük párton kívül maradt: az MKP megnyerési kísérletei eredménytelenek voltak.) Mégis, az állami gazdaságpolitika, melynek irányításában 1945 végétől az MKP döntő szerephez jutott, súlyosan hibázott. A valóban szűkös központi erőforrásokból az iparral szemben a mezőgazdaság rendkívül keveset és azt is tervszerűtlenül kapott. A mezőgazdaság fejlesztési szempontból mellékes ágazattá tételét nem magyarázhatja kielégítően az ipari újjáépítés valóban alapvető fontossága, annál is inkább, mert a két fő ágazat közti, így kialakuló szintkülönbség hamarosan a harmonikus iparfejlesztésnek is gátja lett. Másrészt a népgazdaság akkor és még sokáig (jórészt ma is) elsőrangú devizaszerző ága épp a mezőgazdaság volt, amelynek exportjából lehetett csak fedezni az iparfejlesztés számára nélkülözhetetlen importot. 6 1948 elején, miután az iparban uralkodóvá vált az állami tulajdon, a párt agrárpolitikájában is bíztató vonások jelentkeztek. A földművesszövetkezetek nagyobb szerepet kaptak a központi készletek, a beszolgáltatott termékek összegyűjtésében és az áruforgalomban, ami elősegítette anyagi megerősödésüket. A párt 1948 tavaszára kidolgozta — az önkéntesség és fokozatosság jegyében — szövetkezetpolitikai irányelveit, mely szerint: a földművesszövetkezetek s a többi falusi szövetkezet egyesítésével egységes falusi szövetkezeteket kell kialakítani — a kulákok és egyéb tőkés elemek kirekesztésével; az egységes szövetkezetté váló földművesszövetkezeteken belül meg kell gyorsítani a közös termelést folytató csoportok kialakulását; a fő cél — egyelőre — az egyszerűbb termelési társulások alakítása legyen, de néhol már — példaként — nagyüzemként gazdálkodó termelőszövetkezet is alakuljon: a termelési társulások és az igaerőt nélkülöző parasztok megsegítésére állami gépállomások szervezendők, mindeközben fokozni kell a küzdelmet a kulákság politikai befolyásának felszámolásáért. 7 Az állami támogatás szélesedett. A szervezés első időszakában az állam jelentős földterületet, épületeket, felszerelési tárgyakat, tenyészállatokat juttatott a termelőszövetkezeteknek, s jelentős adó, ill. beszolgáltatási kedvezményben részesítette azokat. A fokozatos átszervezéshez az ipari bázis is biztosítva volt. Az első hullámban szervezett — főként agrárproletárokból s újonnan földhöz juttatott szegényparasztokból összetevődő — termelőszövetkezetek az extenzív növénytermelésben így több helyen az egyéni gazdaságokét meghaladó termésátlagokat értek el.
