Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei I. (Budapest, 1982)

I. Levéltártani kérdések

rendezik egységesen és átfogóan valamennyi szervtípus írásbeli ügyvitelét és irattározását. Javítani, tökéletesíteni tervezték a 60-as évek második felében a levéltári anyag tudományos tájékoztató apparátusát is. Ennek érdekében előirányozták 77 útmutatónak, 37 áttekintő leltárnak a kiadását, a legértékesebb fondok leltárának tökéletesítését, tematikai katalógusának befejezését stb. Tervbe vették az iratok egységes osztályozási elveinek kidolgozását, az egységes tudományostájékoztató apparátus elterjesztését, a kutatások, tájékoztatások gépesítését. A szovjet levéltárügy a 70-es években egyre intenzívebb fejlődést mutat. Erre az időre jöttek létre azok a kedvező gazdasági-társadalmi feltételek, amelyek a gyorsabb haladás alapjául szolgáltak. Lényegesen javultak a levéltárak, irattárak és az iratkezelés anyagi-technikai ellátásának feltételei. A tudományostechnikai forradalom, de a szovjet társadalom egész fejlődése is megnövelte az igényeket a retrospektív információk és a tökéletesebb írásbeli ügyvitel iránt. És végül, de nem utolsósorban, a hatékonyság és szervezettség megnövekedett követelményei a gazdasági-társadalmi élet különböző területein szintén serkentő hatást gyakoroltak a levéltárügyre. A 70-es évek elején elsősorban a levéltári anyag jobb felhasználása, 1974— 75-ben ismét a biztonságos őrzési feltételek javítása került előtérbe. A 70-es évek második felére pedig a levéltárügy főbb területei harmonikus fejlesztésének szemlélete és gyakorlata alakult ki. „A levéltárügy fejlesztésének súlypontja a következő ötéves tervben az iratok védelmének biztosítása mellett valamennyi terület arányos fejlesztésére tevődik" /3/ — írja F. I. Dolgich — a szovjet Levéltári Főigazgatóság vezetője — a 70-es évek közepén a levéltárügy fő feladatairól. A Szovjetunió Levéltári Fondjának anyagát a közvetlenül vagy közvetve a Levéltári Főigazgatóság irányítása alá tartozó állami levéltárakban (központi össz-szövetségi, központi köztársasági, tartományi, kerületi, városi levéltárak), valamint szaklevéltárakban és a társadalmi szervek levéltáraiban őrzik, amelyek felett a Levéltári Főigazgatóság csupán szakmai felügyeletet gyakorol. Az irattárak — ezek teljes anyaga levéltári anyagnak számít a Szovjetunióban — óriási hálózata felett a levéltári igazgatóságok, illetve az utóbbi években már az illetékes levéltárak szintén csak szakmai felügyeletet gyakorolnak. Nyilvántartják és felügyelik a levéltárak a saját őrizetben levő személyi fondókat is. A szovjet levéltárügy szervezete tehát erősen hasonlít a magyaréhoz, bár vannak eltérő vonások is. Más a szovjet irattárak szerepe, nagyobb továbbra is a központosítási törekvés (inkább a szaklevéltárak számának a csökkentésére, mint növelésére törekszenek), erőteljesebb a központi irányítás stb. A levéltárigazgatási-szervezési feladatok jobb ellátása érdekében megerősítették a Főigazgatóság kollégiumát, Tudományos Tanácsát, az ágazati irányítás javítására létrehoztak több ügyosztályt (a tudományos-kutató és módszertani, a levéltárvédelmi és nyilvántartási, segédletkészítési feladatok számára). A Levéltári Főigazgatóság munkájának tudományos színvonalát emeli az összszövetségi Tudományos Irattári és Levéltári Kutató Intézet gyors fejlesztése (már több mint 100 dolgozója van), és a Technikai-Dokumentációs Kutató Központ létrehozása. Fejlődik a területi levéltárigazgatás is. Hét szövetségi köztársaságban levéltári főigazgatóságot hoztak létre 1971 és 1975 között. Tovább bővült a szovjet levéltárak hálózata. Csupán a kilencedik ötéves tervben (1971—1975) 53 új levéltár és 42 központi irattár alakult. 1980-ra ennek legalább a duplájával kell számolni.