Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei I. (Budapest, 1982)

I. Levéltártani kérdések

LEKLI BÉLA A SZOVJET LEVÉLTÁRÜGY AZ 1970-ES ÉVEKBEN A szovjet levéltárügyet az 1970-es években a megelőző időkhöz nem hasonlítható fellendülés jellemzi. Ahhoz, hogy ezt a fellendülést érzékeltetni tudjuk, nem elég ismerni az utóbbi években bekövetkezett fejlődést, hanem feltétlenül vetni kell egy pillantást a megelőző évtizedre, sőt a szovjet levéltárügy egész megelőző korszakára is. A szovjet levéltárügy fejlődésének több mint hat évtizedes múltját két nagyobb: az 50-es évek közepe előtti és utáni szakaszra oszthatjuk. Az első szakaszban a lenini államosítási és centralizációs elvek alapján kiépül az egységes szovjet levéltárhálózat és az egységes szovjet levéltári fond. Ezt legjobban az 1941-es levéltári törvény tükrözi. Eszerint a Szovjetunió Levéltári Főigazgatóságának, illetve a Főigazgatóság helyi szerveinek van közvetlenül alárendelve valamennyi szövetséges köztársaság levéltára, néhány szaklevéltár kivételével (a Tudományos Akadémia, a Külügyminisztérium stb. levéltára). Ugyanakkor az Állami Levéltári Fondba nemcsak a levéltárakban őrzött anyag, hanem az irattárak valamennyi irata is beletartozott. A levéltári anyagmentés jellemzi elsősorban — akárcsak a NOSZF utáni időt — a Nagy Honvédő Háború és az utána következő időszak éveit is. Az első évtizedekben tehát a szovjet levéltári fond és a levéltári anyag védelem erősen extenzív jellegű. Az alacsony színvonalú anyagi-technikai ellátottság, valamint az alacsony szintű információszükséglet ugyancsak jellemzői ezeknek az évtizedeknek. A második szakasz az intenzív fejlődés korszaka. Nyitányát az SZKP XX. kongresszusa jelenti. A XX. kongresszus előtti és utáni politikai erjedés kedvező légkört teremt a levéltárügy fejlődése számára is. Az 50-es évek második felében, a 60-as évek elején, egyrészt megindul a megelőző évtizedek kritikai felülvizsgálata, másrészt jogszabályok egész sorával igyekeznek változásokat elérni. A Voproszü Archivovegyényija c. központi szovjet levéltári folyóirat már 1961-ben élesen megfogalmazza mind az iratkezelés, mind a levéltári anyag begyűjtésének korabeli hiányosságait. Megállapítja, hogy az iratkezelés kérdését a levéltárak azideig megkerülték, megoldatlanul hagyták. „Az iratkezelés nincs egységesítve és szabványosítva. Az ügyiratok nómenklatúráinak összeállítása kisipari módszerekkel folyik. A hivataloknál és vállalatoknál a különböző őrzési idejű iratokat sokszor egy ügyiratba fűzik. így fontos, alapvető iratok tűnnek el a különféle fogalmazványok és másodrendű jelentőségű iratok tömegében. Az ügyintézésben lezárt ügyiratok rosszul megformált állapotban és olyan általános elnevezésekkel kerülnek az irattárba, amelyek nem tárják fel az ügyiratok tartalmát. Sok ügyirat épsége nem volt a gyakorlatban biztosítva." /I/ Az idézet — mint látjuk — az iratkezelés, az irattározás és a biztonságos őrzés hiányosságait világosan megfogalmazza.