Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei I. (Budapest, 1982)

I. Levéltártani kérdések

különüljenek. Csak esetenként lehet elbírálni, hogy egy konkrét tervnél mí a részletkérdés és mi nem az. A tervrajzok kapcsán nem lehet megkerülni a történeti érték problematikáját. A tervezőknél, beruházóknál szerzett személyes tapasztalataim alapján az a benyomásom (és ezt az irattári tervek is alátámasztják), hogy a probléma a tervrajzok ügyviteli és történeti értékének elhatárolásánál kezdődik. Attól a pillanattól, hogy elkészül egy létesítmény, ill. lejár a garanciális idő, a tervek elveszítik ügyviteli értéküket. De nem teljesen! Ha bármikor korszerűsítik, átépítik, bővítik, felújítják a létesítményt, elő kell venni az eredeti tervrajzokat. Ilyen alapon 50 vagy 100 év múlva is szüksége lehet az „ügyvitelnek" a tervekre. Ez a helyzet teszi lehetetlenné a részlettervek selejtezését is, hiszen a felújítási, bővítési stb. tervek elkészítésekor ezekre is szükség lehet. Levéltáros vagy mérnök legyen a talpán, aki irattári tervet tud tehát készíteni tervrajzokhoz. Egyrészt — mint említettem — csak esetenként lehet eldönteni, hogy mi a történeti érték és mi nem az, másrészt szinte lehetetlen globálisan szabályozni a levéltári átadási időt. A következő megoldások merülnek fel. A levéltárak vegyék át a tervező intézetek anyagát, szükség esetén ügyfélszolgálatként kölcsönözzék a terveket. Igen ám, de a jelenlegi helyzetben, amikor a hagyományos, egyértelműen történeti értékű iratokat sem lehet helyhiány miatt átvenni, ez az elképzelés nem reális. És bármennyire javul is a raktári helyzet, luxus lenne a levéltárakat tervtárakká változtatni. (Itt szükséges megjegyezni, hogy az egyértelműen történeti értékű tervrajzok iránt is minimális a történeti érdeklődés, 1945 utáni tervrajzot tudtommal még „történészi aspektusból" senki nem kutatott, a kereslet csak ügyviteli szempontú.) Megoldás lenne elvileg a tervrajzok mikrofilmezése. Ez azonban műszaki szempontból elfogadhatatlan, ti. a milliméteres pontosság, a torzítások kiküszöbölése technikailag jelenleg kivitelezhetetlen. Legreálisabbnak egy központi, átmeneti műszaki levéltár (tervtár, irattár) kialakítása látszik. Itt lehetne gyűjteni a beruházási és terv anyagokat. A speciális ismeretekkel rendelkező személyzet tevékenysége részben az ügyfélforgalom ellátása lenne, részben a szakismereteket igénylő iratselejtezés. Ide kerülnének a beruházási iratokat tartalmazó dossziék, melyekből itt emelnék ki a történeti szempontból értéktelen iratokat. (Ez lenne a beruházási iratok levéltári átvételét lehetővé tevő másik módszer.) Ide kerülnének a tervezők, beruházók, kivitelezők tervtárából a tervek, itt lenne mód arra, hogy gondoskodjanak a felesleges példányok selejtezéséről, az utókor számára érdektelen részletrajzok kiemeléséről. Az már csak technikai kérdés, hogy ez a javsolt átmeneti irattár a jelenlegi UMKL-en belül kerülne megszervezésre, vagy attól független cégként. összefoglalva a fentieket: 1. az ún. műszaki és beruházási iratok kezelése a jelenleg érvényes iratkezelési szabályzatokban nem megoldott; 2. a gyakorlatban alkalmazott megoldások ügyviteli szempontból megfelelőek, de a levéltárak történeti szempontjait nem méltányolják; 3. reális kompromisszumot ezen speciális iratok kezelésére igen nehéz találni; 4. a beruházási iratoknál két megoldási lehetőséget látok: — vagy szervenként, ill. iratkezelési egységenként differenciáltan tel-