Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei I. (Budapest, 1982)

II. Igazgatástörténet, fondismertetések

osztozzanak a jóvátétel terheiből. Áz természetesen más kérdés, hogy az áílamí beavatkozás és az állami termelésirányítás között nagy a különbség. Míg Knob Sándor a tőle idézett kijelentés elején még az állami beavatkozással szembeni elképzelését hangsúlyozta, addig az idézet végén már az állam gazdaságirányításáról beszélt, egyformán szót emelve mindkettő ellen. Ugyanakkor az MKP — távlati elképzeléseinek megfelelően — az állami beavatkozást fokozatosan, a lehetőségek maximális kihasználásával állami irányítássá kívánta szélesíteni. Az MKP-t gazdaságirányítási elképzeléseinek megvalósításában nagymértékben segítette, hogy a problémák jelentős részénél alig-alig lehetett különválasztani a szervezetlenségből, illetve az objektív nehézségekből származó gondokat. Ebben a helyzetben a döntések centralizálása, erőskezű, központosított apparátus kiépítése rövid távon mindig látványos, gyors eredményeket produkált. A jóvátétel organizációs problémáira hívta fel a figyelmet a Magyar Árucsereforgalmi Intézet Rt., a Gazdasági Főtanácsnak 1945. december 30-án írt beadványában,

14 amikor javasolta: növelni kellene a Jóvátételi Kormánybiztosság hatáskörét. Az Intézet szerint a jóvátétel teljesítése érdekében két fő feladatot kellene a kormánybiztosságnak megoldani: „...elsősorban a közvéleményt tájékoztatni arról, hogy a jóvátételi szállításokat minden körülmények között teljesíteni kell... a belföldi ellátatlanság veszélye esetén is..." A másik alapvető feladat a munkaerő, a szállítóeszköz és különösen a szükséges pénz folyamatos biztosítása. A pénzkiutalás akadozása alapvető gondot okozott a jóvátételt bonyolító szerveknek és a termelő üzemeknek. A számos panasz közül csak egy volt az Árucsereforgalmi Intézet imént idézett beadványa, amely arról számolt be a GF-nek, hogy 1945. december 7-től 30-ig az Rt-nek nyolc milliárd pengő állammal szembeni követelése maradt kiegyenlítetlenül, akkor, amikor tartozása a szállítókkal szemben négy és fél milliárd. A Gazdasági Főtanács — úgy tűnik — éppen az Árucsereforgalmi Intézet Rt. beadványa nyomán kezdett el részletesebben foglalkozni a jóvátételi apparátus átszervezésével. A GF titkárság előadói 1946. január 9-én már írásban rögzítették a célkitűzést: „A jóvátételi kötelezettségek teljesítésének előmozdítására, és az e téren fennálló szervezési hibák elhárítására, szükségesnek látszik egy jóvátételi hivatal felállítása. Az életre hívandó hivatal magába foglalná mindazon szerveket, amelyek egymástól külön-külön bár, de mind jóvátételi kérdésekkel foglalkoznak."

15 Még ugyanezen a napon elkészült a Gazdasági Főtanács elé kerülő előterjesztés, illetve indokolás, melynek alapján az 1946. január 11-i ülésén a Főtanács a következőket határozta: „A Gazdasági Főtanács felhatalmazza Vas Zoltán miniszterelnökségi államtitkárt..., hogy a fegyverszüneti egyezmény alapján felmerülő kötelezettségek és az ezzel összefüggő finanszírozás egységes intézkedése végett, egyetértésben az illetékes miniszterekkel, a Gazdasági Főtanács közvetlen felügyelete alatt Jóvátételi Igazgatóság felállítása iránt szükséges előkészítő lépéseket megtehesse."

16 A határozat alapján a jóvátétel új szervezetéről készülő rendelettervezetet az illetékes miniszterekkel egyetértve kellett a titkárságnak a GF elé terjeszteni. A legfontosabb alapelvet már az imént idézett határozat szentesítette azzal, hogy a jóvátétel irányítását a GF alá rendelte. De a Főtanács tagjai már a titkárság részletes elképzeléseire is áldásukat adták. Az előterjesztés indoklása ti. leszögezte: „A szervezendő jóvátételi igazgatóság, egyetértésben a külügymi-