Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei I. (Budapest, 1982)
II. Igazgatástörténet, fondismertetések
racionalizálása, a tanácsok ügykörének növelése, a szakigazgatási szervek túlburjánzásának meggátolása volt napirenden, a tanácsi begyűjtési részlegek mellé (ténylegesen fölé) a minisztérium közvetlen és egyedüli irányítása alatt álló begyűjtési apparátust létesítettek (megyei begyűjtési hivatalok, járási begyűjtési hivatalok). Egyidejűleg azonban a népszerűtlen feladatokat a tanácsok hatáskörében hagyták: így a bírságolásokat, terményelkobzást. Az apparátus igen felduzzadt és rendkívül költséges volt: 1953/54-ben az ország területén 70 000 embert foglalkoztatott a begyűjtési munka (ebből kb. 7—8000 dolgozott a szakigazgatási szervezetben, a többi a begyűjtést végző vállalatoknál), ez azt jelentette, hogy minden 100 Ft értékű begyűjtött, központi készletek részévé lett termékre 23 Ft begyűjtési költség jutott (!). Minden községre átlagosan 21 begyűjtéssel foglalkozó dolgozó esett. Ekkora apparátusban nyilvánvalóan képtelenség volt minden posztra alkalmas embert állítani. A szakigazgatási vonalon is — főleg járástól lefelé — általános jelenség volt a kellő szakképzettség hiánya, az ipari bérekhez képest alacsony fizetések, és a begyűjtési munka alacsony községi értékelése következtében a nagy személyi fluktuáció. Így a nagylétszámú, de a döntési ügykörökben végletekig központosított és ugyanakkor túltagolt és nehézkes szervezet nagy nehézségek közepette és sok hibával birkózott a záporozó, hosszú és bonyolult, nehezen érthető és sokszor ellentmondó különböző szintű jogszabályok végrehajtásával, a tömegesen követelt jelentések, adatközlések megtételével. 20 Magának a minisztériumnak állandó gondja volt ezek mellett az, hogy bár a begyűjtés egészének elvi irányítását ügykörébe sorolták, a begyűjtés tényleges végzésében összesen 6 főhatóság játszott szerepet (!): a tej-tojás- és baromfi begyűjtést főként az Élelmiszeripari, a zöldség-gyümölcs-burgonya begyűjtést zömmel a Bel- és Külkereskedelmi, a nyersbőr, gyapjú- és vágójuh begyűjtést a Könnyűipari, a szerződéses termeltetést a Földművelésügyi Minisztérium irányította, a SZÖVOSZ pedig közreműködött minden cikk szabadfelvásárlásában. A 6 főhatóság összesen 17 igazgatóság és 218 vállalat munkáját vezette, s e munkát kellett a Begyűjtési Minisztériumnak koordinálnia, ill. mintegy tárcák feletti tárcaként irányítania. Az áttekintést ismételt átszervezések nehezítették: így pl. 1954-ben az állat- és zsírbegyűjtési, a sertéstenyésztő- és hizlaló, valamint a borbegyűjtési igazgatóságok a Begyűjtési Minisztérium szervezetéből az Élelmiszeripari Minisztérium szervezetébe kerültek, míg ,,cserébe" a malomipari igazgatóság az Élelmiszeripari Minisztérium részlegéből a Begyűjtési Minisztérium részlege lett. 21 (A begyűjtési igazgatási apparátus, 22 a Begvűjtési Minisztérium 1952-es 23 és 1955-ös 24 szervezetét, ill. a megyei és járási begyűjtési osztályok szervezetét 25 ld.: VIT—• X. melléklet.) A széttagolt és egyben túlcentralizált mezőgazdasági minisztériumok irányítása alatt álló közép- és alsó fokú szakigazgatás helvzete igen problematikus volt 1949—1956 közt. 7950-ben létrejöttek a tanácsok. A megyei mezőgazdasági igazgatóságok a megyei tanácsok mezőgazdasági osztályaivá alakultak át (irányításuk alatt működött a járási mezőgazdasági osztály és a községi mezőgazdasági előadó), s ezzel kettős alárendeltségbe kerültek. (A mezőgazdasági és élelmezési csúcsirányítás változásai persze a tanácsi apparátusban is tükröződtek; általában minden tárcának megfelelően létesültek, ill. szűntek meg a megyei tanácsi osztályok is: így 1952-től begyűjtési osztályok alakultak. — A megyei tanácsok és járási tanácsok mezőgazdasági osztályainak szervezetéhez ld.: XI. melléklet. 26 )
