C. Tóth Norbert: A kalocsa-bácsi főegyházmegye káptalanjainak középkori archontológiája - A Kalocsai Főegyházmegyei Gyűjtemények kiadványai 15. - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 11. (Kalocsa, 2019)
Általános bevezetés
Általános bevezetés9 9 Minderre lásd Kollányi F.: Esztergomi kanonok xxxv-l.; Udvardy J.: Kalocsai főszékeskáptalan 11-19.; Fedeles T: Pécsi székeskáptalan 52-66. A magyarországi káptalanok, csakúgy mint nyugat-európai társaik, hasonlóképpen épültek fel. Az élükön, legyenek azok főpapi székhelyen létrejött székes- vagy társaskáptalanok, vagy egyéb, nem egyházmegyei központban működő intézmények, a prépost (prepositus) állt. Gyakran előfordult, hogy a székeskáptalanoknak egy vagy több társaskáptalan vezetője, prépostja is tagja volt, ebben az esetben nagyprépostnak (prepositus maior) nevezik forrásaink. Ö irányította és felügyelte a testület működését, hívta össze a káptalani gyűléseket, döntött vitás kérdésekben. A karban az első hely illette meg. A prépost után az oszloposkanonokok következtek, akik közül - általában, és ha volt az adott káptalanban - a rangban az első, a karban pedig a második helyet az olvasókanonok (lector) foglalta el. Feladata sokrétű lehetett: vizsgáztatta a felszentelendő személyeket, felügyelte a hiteleshelyi oklevelek kibocsátását és vezette a káptalani iskolát. Munkájában helyettese az alolvasó (sublector) tehermentesíthette, akit az olvasókanonok nevezett ki a klerikusok vagy a kanonokok közül, s ennek megfelelően a fizetéséről és az ellátásáról is ő gondoskodott (ez a többi helyettesre is érvényes). A rangban és a karban következő méltóságviselő az éneklőkanonok (cantor), akinek feladata az énekrend elkészítése volt a misékre és a kánoni imaórákra, valamint az énekek betanítása. Helyettese az aléneklő (succentor) volt, akit szintén ő nevezett ki. A karban a negyedik stallumot az őrkanonok (custos) birtokolta, aki a (székes)egyház egyfajta kincstartója, kincstárnoka volt (ezért forrásaink néha thesaurarius címmel is illetik), feladata az adott egyház liturgikus felszereléseinek és kegyszereinek kezelése, jó karban tartása, szükséges esetben javíttatása. Ezeken felül őrizte a testületi pecséteket, egy személyben volt a káptalan levéltárosa és könyvtárosa is. A felsorolt feladatok ellátásában helyettese, az alőr (succustos) segítette, akit a káptalan egyetértésével nevezett ki. A méltóságviselők után a karban - testülettől függően - a kisprépost (prepositus minor) következett, aki egy adott társaskáptalan vezetőjeként sokszor egyúttal az egyik főesperesi kerület élén is állva a székeskáptalanban is rendelkezett stallummal (a társaskáptalanok többi tagjának nem volt helye a székesegyházban). A kisprépostot a hivatal- és tisztségviselők, a székeskáptalanokban a főesperesek és a dékán, a társaskáptalanokban csak az utóbbi követte. A főesperes (archidiaconus) az egyes egyházmegyék változó számú kerületei (districtus), azaz főesperességei (archidiaconatus) élén állt, feladata kettős volt: ítélkezés egyházi ügyekben és felügyelet a főesperesség papjai felett. Minden évben kötelesek voltak a joghatóságuk alá tartozó területen lévő plébániákat felkeresni és ellenőrizni működésüket, ennek ellentételezéseként járt számukra minden paptól a székpénz (cathedraticum). A másik tisztségviselő a dékán (decanus) volt, akit minden esetben a kanonokok közül választottak egy évre az újraválasztás lehetőségével. Feladatuk a káptalani birtokok igazgatása, a bevételek szétosztása a kanonokok között, a világi bíróság előtt folyó - általában - birtokperekben a káptalan képviselete. A karban a tisztségviselőket az egyszerű vagy - későbbi elnevezésükkel -
