C. Tóth Norbert: Az esztergomi székes- és társaskáptalanok archontológiája 1100–1543 - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 9. (Budapest, 2019)
Előszó - Egy kis historiográfia
10 Előszó oka roppant egyszerű: a formuláriumban műfajánál fogva többségében nem évre és napra keltezett (ok)levelek kaptak helyet, így az egyes darabok időhöz kötése további kutatómunkával és éppen a jelen kötet segítségével lesz lehetséges. E rövid felsorolásban említett műveken túl természetesen számos más olyan munka is született, amely kisebbnagyobb részben foglalkozott a székeskáptalan életével (így például megemlíthetők a régészeti feltárások eredményeit közlő tanulmányok9 ), illetve az újabban - reprintben és fordításban is - megjelent munkák.10 Az esztergomi székeskáptalanról kialakult történeti képet nagy vonalakban tehát az előbbiekben felsorolt munkák határozzák meg, ezek mindegyike Kollányi Ferencnek az esztergomi kanonokokról szóló adattárát használta kiindulási pontként. 9 Összefoglalóan lásd MRT V. (1979-ig). 10 Például Mathes: Esztergomi vár, Széless: Esztergomi székesegyház. 11 Kollányi: Visitatio. 12 Kollányi; a munka előzményeire lásd kötete Előszavát. 13 Kollányi v. 14 Vő. Köblös: Egyházi középréteg 8. Az esztergomi székeskáptalan ún. 1397. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvének11 vizsgálata során rövid idő alatt világossá vált, hogy a forrás keletkezési idejének megállapításához és a benne leírtak pontos elemzéséhez nélkülözhetetlen a káptalani archontológia használata. Mint mindenki más, magam is az esztergomi kanonokok névsorát és javadalomviselésük „minimális” időhatárait tartalmazó, Kollányi Ferenc által végső formába öntött munkához fordultam.12 Az adattár használatakor azonban kiderült, hogy a mű, mivel éppen a canonica visitatio szolgáltatta egyik fontos forrását, e feladat elvégzésére nem alkalmas. Forráskezelése ugyanis már saját korában is elmaradott volt, sőt a saját maga állította korlátokat sem sikerült érvényesíteni: mint írta „a mohácsi vészt megelőző időből a kettős évszám nem azt jelenti, hogy ki meddig volt kanonok, hanem, hogy a kezem közt megfordult okmányban ettől-eddig találkoztam az illető nevével.”13 Valójában azonban ez a legtöbb esetben nem volt igaz, és mindez a szerző munkamódszeréből következett: a korábbi, esztergomi kanonoki névsorokat tartalmazó kéziratos munkák adatait, szakirodalmi és levéltári hivatkozásait kritika nélkül átvette, ezekhez hozzátette az általa átnézett forráskiadványokat. Mindezek eredményeképpen - a középkorra nézve - létrejött egy olyan kanonoki névtár, amelyben rengeteg felesleges jelzet van (hiszen az időközben kiadott oklevelek őrzési helyét csakúgy, mint kiadási helyét feltüntette az adott személynél, így rengeteg kettősség, sőt hármasság jött létre), ugyanakkor pedig temérdek jegyzeteletlen adat maradt benne. Kollányi Ferenc munkájáról - legalábbis 1526 előtti részéről -, noha adatait sohasem ellenőrizték (legfeljebb csak javítgatták), a köztudatban mégis annak megbízhatósága terjedt el. Talán a forrásbőség14 mellett ez is hozzájárult ahhoz, hogy az utóbbi évtizedekben a középkori káptalanok működését rekonstruáló, úgyszólván virágkorukat élő elemzések során az esztergomi káptalan esetében fel sem merült annak modem szempontok szerinti vizsgálata. A munkát immáron közel egy évtizede, az esztergomi egyházlátogatási jegyzőkönyvben szereplő személyek azonosításához szükséges mellékletként kezdtem el ké
