C. Tóth Norbert: Az esztergomi székeskáptalan a 15. században, II. rész. A sasadi tizedper 1452-1465 közötti „krónikája" - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 8. (Budapest, 2015)
1. A sasadi (nevegyi) tizedekért a pécsváradi monostorral folytatott per a kezdetektől 1465-ig - 1.5. A tizedper 1451–1465 közötti időszakában kibocsátott szentszéki iratok tanúi
A tizedper 1451-1465 közötti időszakában kibocsátott szentszéki iratok tanúi 67 núk 41,4 százaléka nemesi, 17,2 százaléka jobbágyi és 41,4 százaléka polgári származású volt. Mindez azt jelenti, hogy egyik csoportról sem mondható el, hogy alul- vagy felülreprezentálná magát. Arányuk, tekintettel az oklevelek témájára és kiállítási helyeire, elfogadhatónak látszik — ha egyáltalán ennek volt bármilyen jelentősége. Hasonló a helyzet, ha tisztségük vagy foglalkozásuk oldaláról közelítjük meg a kérdést: az esztergomi várnagyok Esztergomban kiadott oklevelek tanúsorában szerepelnek: Doroszlói Gergely három alkalommal (17., 19., 24. sz.), Gyöm(ö)rői (Zalai) Bálint fia Péter kétszer (8., 24. sz.), Monaji Péter és Némái Kolos László (26. sz.) — amikor még nem voltak várnagyok, akkor, mint említettem, Kolos László Budán (16. sz.), Monaji pedig Esztergomban (18. sz.) tűnik fel tanúsorban —, illetve Szemerei János egyszer-egyszer (24. sz.) szerepel. Turóci Miklós és Unyani János esztergomi (17., 27. sz.), valamint Szentmikló- si András komáromi udvarbíró (18. sz.), tovább Miskei István berzencei (Bars m.) várnagy (27. sz.) szintén egyszer-egyszer tanúskodott az érseki székhelyen. Velük szemben Garai László nádor jegyzője, Albert, illetve budai várnagya, Kis Lőrinc budai keltezésű oklevélben (5. sz.) szerepel tanúként, csakúgy mint Bodó Gergely budai várnagy írnoka, Domokos deák és szolgálója, Jenői Fekete Gergely (5. sz.). A fentiek fényében értehtő módon a budai bíró, Krisztián fia, István (4. sz.) és Mihály deák, budaváraljai esküdt (3. sz.) a budavári Mária Magdolna-templomban, Kolozsvári Szász János érseki jegyző (egyúttal apostoli közjegyző)266 pedig az esztergomi nagyobb palota kancelláriai szobájában (1. sz.) kiállított oklevelekben szerepel tanúként. 2.5.2. Az egyházi tanúk A világi tanúk vázlatos megismerése után tekintsünk az egyházi rendből jövő tanúkra. Vizsgálatomat azzal kezdtem, hogy különválasztottam az esztergomiaktól a más helyeken lévő egyházi intézményekből érkezőket. Ez utóbbi csoportból elsősorban a távolabbi helyekről érkezők jelentenek érdekességet, mivel azoknak a tanúskodása, akik oklevél kiállítási helyén vagy annak környékén élnek, érthető (vö. 2-4., 6. sz.). Velük kapcsolatban is ugyanaz a kérdés merül fel, mint amit a világiak (pontosabban a közjegyzők) vizsgálatakor már feltettem: miért tartózkodtak éppen akkor ott? Az 1451-ben az Esztergomban kiállított közjegyzői oklevélben a tatai bencés rendi monostor két tagja, az apát és fogadalmasa (1. sz.); az 1452-ben a budai várban kibocsátott iratban pedig Besenyői Ferenc a pécsi és Diakói Ferenc a boszniai egyházmegyéből (5. sz.) voltak jelen a tanúk között. Ezeknél érdekesebb esetnek ígérkeznek azok az alkalmak, amikor a megnevezett személy valamilyen egyházi javadalommal is rendelkezett: Márton pozsegai prépost nevével 266 Személyére lásd Bónis Gy.: Sasadi közjegyzők 105-106.
