C. Tóth Norbert: Az esztergomi székeskáptalan a 15. században, II. rész. A sasadi tizedper 1452-1465 közötti „krónikája" - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 8. (Budapest, 2015)
1. A sasadi (nevegyi) tizedekért a pécsváradi monostorral folytatott per a kezdetektől 1465-ig - 1.5. A tizedper 1451–1465 közötti időszakában kibocsátott szentszéki iratok tanúi
60 A sasadi (nevegyi) tizedekért a pécsváradi monostorral folytatott per a kezdetektől 1465-ig 1.5. A tizedper 1451-1465 közötti időszakában kibocsátott szentszéki iratok tanúi Ahogyan a tizedper szempontjából korántsem lehetett mindegy, hogy kik működnek közre az iratok írásba foglalásánál, ugyanígy felmerül, hogy vajon a közjegyzői oklevelek kötelező „kellékének" tekinthető tanúk személyéből le- vonható-e bármilyen következtetés a káptalan kapcsolatrendszerére, a „helyi erők" részvételére vagy éppen a tanúskodó személyek feltűnésének okára. Ebben a fejezetben tehát az 1451 és 1465 között a tizedperben közjegyző(k) által kiadott vagy hitelesített oklevelek tanúsorában szereplő személyeket vizsgálom egy apró megkötéssel: az esztergomi székeskáptalan szemszögéből. A káptalan perbeli ellenfelének, a pécsváradi monostornak a földrajzi elhelyezkedéséből, valamint a perben kijelölt bírák és végrehajtók személyéből adódóan ugyanis több településen, így Budán, Esztergomban, Pécsváradon, Veszprémben, Székesfehérváron, illetve még más helyeken is bocsátottak ki okleveleket. Esztergomi vagy „Esztergom közeli" illetékességű személyekkel ugyanis legfőképpen csak azokban találkozhatunk, amelyeket Esztergomban vagy Budán állítottak ki. így csak ezekből az oklevelekből gyűjtöttem ki a neveket. (Az oklevelek főbb adatait és a benne szereplő személyek neveit lásd az 1.5.4. fejezetben, a táblázatokban és a jelen fejezet további részében minden alkalommal az oklevél ottani sorszámára fogok utalni.) Az iménti feltételeknek megfelelő közjegyzői iratokban felsorolt tanúkat több szempontból vettem szemügyre: vizsgáltam számukat, a világiak és egyháziak megoszlását, illetve az egyházi személyeken belül külön csoportokat alkottam a szerint, hogy melyik és milyen egyházi intézményből érkeztek. Természetesen ez esetben is leginkább az esztergomiakra voltam kíváncsi: kinek és melyik káptalanban volt — már ha volt — javadalma. Továbbá arra is választ kerestem, hogy volt-e összefüggés az oklevél tartalma (azaz ügy „súlya") és a tanúk száma között. Nézzük tehát először az egyes oklevelekben szereplő tanúk számát és azon belül az egyháziak és a világiak arányát (lásd a 7. táblázatot) , illetve azt, hogy hányán voltak közülük „helyiek". Itt mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy az egyes személyek hovatartozását nem mindig lehetett teljes bizonyossággal eldönteni, így csak azokat soroltam az egyháziak közé, akiknek neve mellett utaltak erre. (Ennek illusztrálására jó példa az 1452. június 24-i oklevélben szereplő Temesvári András, akinek neve mellé semmilyen, a személyének meghatározását elősegítő támpontot nem írtak, jóllehet egy ugyanilyen nevű személy nagyon is ismert a korszakból.)246 Ellenben a „klerikus" jelzővel illetett közjegyzőket, annak ellenére, hogy az alsóbb egyházi rendeket általában felvették,247 minden esetben a világiak közé számítottam. 246 Temesvári András fehérvári kanonok 1440-től, majd kisprépost, végül olvasókanonok. (Köblös J.: Egyházi középréteg 369/105. sz.) — Ugyanő szerepel 1463. február 21-i oklevél tanúsorában is (1.5.4. fejezet 27. sz.). 247 Csukovits E.: Közjegyzők 67.
