C. Tóth Norbert: Az esztergomi székeskáptalan a 15. században, I. rész. A kanonoki testület és az egyetemjárás - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 7. (Budapest, 2015)
Előszó
8 Előszó esztergomi érsekek rövid életrajzát és a rájuk vonatkozó irodalmat közlő kötet.7 E rövid felsorolásban említett műveken túl természetesen számos más olyan munka is született, amely kisebb-nagyobb részben foglalkozott a székeskáptalan életével (így például megemlíthetők a régészeti feltárások eredményeit közlő tanulmányok8). Az esztergomi székeskáptalanról kialakult történeti képet nagy vonalakban tehát az előbbiekben felsorolt munkák határozzák meg, de e kép egyik alapjával, mégpedig Kollányi Ferenc adattárával komoly problémák vannak. Az esztergomi székeskáptalan ún. 1397. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvének9 vizsgálata során rövid idő alatt világossá vált számomra, hogy a forrás keletkezési idejének megállapításához és a benne leírtak pontos elemzéséhez nélkülözhetetlen a káptalani archontológia használata. Mint mindenki más, magam is az esztergomi kanonokok névsorát és javadalomviselésük időhatárait tartalmazó, Kollányi Ferenc által végső formába öntött munkához fordultam.10 Az adattár használatakor azonban kiderült, hogy a mű, mivel éppen a canonica visitatio szolgáltatta egyik fontos forrását, e feladat elvégzésére nem alkalmas. Forráskezelése ugyanis már saját korában is elmaradott volt, sőt a saját maga állította korlátokat11 sem sikerült érvényesítenie. Azonban munkájáról, noha adatait sohasem ellenőrizték, a köztudatban mégis annak megbízhatósága terjedt el. Talán a forrásbőség12 mellett ez is hozzájárult ahhoz, hogy az utóbbi évtizedekben a középkori káptalanok működését rekonstruáló, úgyszólván virágkorukat érő elemzések során az esztergomi káptalan esetében fel sem merült annak modern szempontok szerinti vizsgálata. Mindezek okán egyetlen lehetőségem maradt arra, hogy az egyházlátogatási jegyzőkönyv vizsgálatához szilárd alapokat teremtsek: el kellett készítenem a középkori esztergomi kanonokok archontológiáját. Az archontológia elkészítésében nehezen túlbecsülhető segítséget nyújtott az 1450-es évtizedben keletkezett, és a káptalani magánlevéltárnak hála napjainkra fennmaradt öt ügyvédvallás. A procuratoriak közös jellemzője, hogy azokat káptalani ülésen tették a kanonokok és az oklevelekben — kivételesen — felsorolták az összes jelenlévő kanonokot. E különleges forráscsoport révén e kötet 1. részében megvizsgáltam és elemeztem a székeskáptalanban helyet foglaló javadalmasok számát, származását, karrierjét, javadalomhalmozásukat, illetve javadalomviselésük hosszát. Az elemzés során a korábbi egyháztörténeti szakirodalom eredményeit alkalmaztam egy statisztikailag jól körülhatárolható csoportra. Ennek végén kapott helyet a káptalan 1451 és 7 Esztergomi érsekek. 8 Összefoglalóan lásd MRT V. (1979-ig). 9 Kollányi F.: Visitatio 71-106., 239-272. 10 Kollányi F.: Kanonokok, a munka előzményeire lásd az Előszót. 11 Kollányi azt írta az Előszóban, hogy „a mohácsi vészt megelőző időből a kettős évszám nem azt jelenti, hogy ki meddig volt kanonok, hanem, hogy a kezem közt megfordult okmányban ettől-eddig találkoztam az illető nevével." (Kollányi F.: Kanonokok v.) 12 Vö. Köblös J.: Egyházi középréteg 8.