C. Tóth Norbert: Az esztergomi székeskáptalan a 15. században, I. rész. A kanonoki testület és az egyetemjárás - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 7. (Budapest, 2015)
1. Az esztergomi székeskáptalan a 15. század közepén - 1.2. Az esztergomi székeskáptalan tagjai 1451–1460 között
32 Az esztergomi székeskáptalan a 15. század közepén talanokban szintén nem jelentett korszakhatárt az 1498-as törvény, mivel előtte és utána is a kanonokok negyede rendelkezett több javadalommal.55 Mindezek után térjünk rá az esztergomi székeskáptalanban stallummal rendelkezőkre. Azt mindjárt itt az elején el kell mondanom, hogy vizsgálatom során a javadalomhalmozó kanonokok összeszámlálásakor — természetesen a többszörös javadalomviselést csak akkor tekintettem ténynek, ha azok időben is összeértek — más metódust alkalmaztam (arról most nem szólva, hogy eredményeim, mivel csak a vizsgált évtizedben kanonikátussal rendelkező személyek pályájára épülnek, csak a 15. század közepére vonatkoznak), de elkészítettem a korábbi munkák módjára is az erről szóló számításokat (lásd erről az alábbi 16. táblázatot, a 2. oszlopban álló százalék az összes kanonokhoz, a 3. és 4. oszlopban álló két-két százalékszám pedig az 54 főhöz, illetve 13 javadalomhalmozóhoz képest mutatja az arányt). 16. táblázat. Az 1451-1460 között kanonoksággal rendelkezők további javadalmai az összes kanonok az összes javadalomhalmozó ebből +1 javadalommal rendelkező ebből +2 javadalommal rendelkező 54 13 (24 %) 9 (16,7 és 69,2%) 4 (4,6 és 30,8%) A kanonokok több mint ötödé rendelkezett egyházi pályája során valamikor még egy vagy két javadalommal. A javadalomhalmozók aránya nagyjából megegyezik a négy, Köblös József által vizsgált káptalan átlagával (sajnos külön nem részletezte adatait), illetve a váradi káptalanban kimutatottal, de jelentősen alatta marad a pécsi székeskáptalan esetében megismert adatnak. Ezek az eredmények azonban véleményem szerint nem adnak reális képet arról, hogy milyen mértékű volt valójában a kanonokok „stallumvadászata." Az okokra rögvest rátérek. A javadalomhalmozó klerikusokat annak fényében, hogy az esztergomi káptalanban vagy más egyházi intézményben rendelkeztek stallummal, két csoportra bontottam. A megkülönböztetést elsősorban azért tettem, mert az esztergomi káptalanon belül további javadalommal — kápolna- illetve oltárigazgatósággal — rendelkező kanonokok, ha nem is teljes mértékben, de eleget tudtak tenni rezideálási kötelezettségüknek (lásd a 17. táblázatot, a személyek neve mellett zárójelben álló szám az 4.2. fejezet megfelelő helyére mutat). A korabeli gyakorlat ezeket az eseteket, noha felmentést ugyanúgy kellett kérni, valószínűleg csak tágabb értelemben értékelhette javadalomhalmozásnak (ráadásul Esztergomban a Szent Kereszt-oltár igazgatósága együtt járt a székes- egyházi plébánosi címmel56). Ezzel szemben a javadalomhalmozás minősített esetét jelenthette az, amikor valaki másik, nem Esztergomban lévő egyházi 55 56 Kristóf I.: Váradi káptalanok 79. Vö. Kollányi R: Kanonokok li., lásd még a 2.5. fejezetet!
