Szőcs Tibor: A nádori intézmény korai története 1000-1342 - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 5. (Budapest, 2014)
VIII. A nádori hivatal munkatársai
238 Szőcs Tibor: A nádori intézmény korai története 1000-1342 koriban. Valószínű tehát, hogy a poroszlói segéderő egy adott területhez kötődött, és amikor a nádor egy konkrét megyébe érkezett, akkor az ott felbukkanó peres ügyek intézéséhez az ottani, helyi poroszlók segítségét vette igénybe. így a pristaldus megbízatása akár le is járhatott az ügy lezártával, de a nádor maga mellett is tarthatta még őt valamilyen más alkalomra. Ezt a jelenséget próbálta kivédeni az 1231. évi Aranybulla, amelyben kimondták, hogy „poroszlót senki se tartson magánál egy évig vagy két évig, vagy annál tovább, csak annak az ügynek az elintézéséig, amelyre küldték".1249 A törvényszöveg szintén azt az állapotot tekinti normálisnak, hogy a poroszló nem a bíró személyéhez, hanem a konkrét ügyhöz kapcsolódik, tehát a bírói kör mellett nem állandó poroszlók dolgoztak. Ez látszólag hasonlít a „nádori emberek" szisztémájához, hiszen amikor ezeket a hasonló funkciókat ellátó személyeket a sajátjuknak mondták, ott is csak arra utaltak, hogy éppen abban az egy esetben járt el az illető a nádor nevében, egyébként többnyire a helyi lakosság közül kerültek ki. Ennek ellenére a „nádori emberi" szervezetet mégsem tekinthetjük a poroszlói intézmény szerves folytatásának (azaz nem csak egy névváltásról volt szó). A „nádori ember", mint láttuk, nem minősült intézménynek, inkább a „fogott bíróhoz" hasonlíthatjuk ebből a szempontból, aki bárki lehetett (a szokásjog szabta tekintélyi kereteken belül, természetesen), de utána megbízása megszűnt, és nincs arra adatunk, hogy mindig ugyanaz a néhány személy lett volna a fogott bíró, vagy éppen a királyi, nádori ember. A poroszló ellenben - úgy tűnik - intézményesítetten is poroszló volt, ezt a tisztséget nem csak egy alkalomszerű megbízás nyomán nyerte el. Hiszen fentebb több példát is láttunk arra, hogy több (helyileg azonos régióból kikerülő) bíró szolgálatába is állhatták, amolyan „szóbeli hiteleshelyként" üzemelve. A poroszlói rendszer hanyatlását azonban a valódi, írásbeli alapon működő hiteleshelyek hozták el, mert sokkal biztosabb alternatívát kínáltak az egyes jogügyletek bizonyítására. Amikor pedig törvénybe foglalták, hogy a poroszlók tanúsága csak a hiteleshelyi tanúsággal együtt legyen érvényes, akkor feleslegessé is tették egyben a létüket. Az adott hatóság azonban nem nélkülözhette a gyakorlatban is eljáró segédszemélyzetet, bár az innentől kezdve bárki lehetett, hiszen az ügy bizonyíthatóságát a hiteleshely közbenjárása garantálta.1250 így alakult ki a „királyi ember" megbízatási szo1249 „Prestaldum nullus per annum vei biennium, vei ultra secum detineat, nisi usque ad decisionem cause, ad quam impetravit." DRMH1/1. 40. Magyarul: Szöveggyűjtemény 276. 125° Elvileg felvethetjük, hogy az 1240-1250-es években és az után a forrásokban poroszló névvel illetett személyek voltaképpen poroszlónak tekinthetőek-e. Funkcionális szempontból semmiképpen, hiszen ekkor már nem közhitelű tanúként voltak jelen, csak hivatali segéd- személyzetként. A poroszlók visszaszorulásának és eltűnésének az itt, és a korábbi szak- irodalomban is emlegetett korszakhatárai így valójában az elnevezés eltűnésének az idejét jelölik. Tanúságtevő és perben bizonyító poroszlóval a tatárjárás után már nem találkozunk (a nádori anyagban legalábbis), így a klasszikus poroszlói intézmény már akkor lehanyatlott, amikor a terminológia maga még fennállt. Ennek ellenére magunk ódzkodnánk attól, hogy ezeket az adatokat egy országos tendenciává tágítsuk, hiszen valószínű, hogy az ország hiteleshelyekkel kevésbé lefedett keleti részein még egy darabig virágzott a szóbeli bizonyítás
